Száz év szinte semmiség

TÖRÖK LÁSZLÓTÖRÖK LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2008.04.07. 23:47
Címkék
Az elődöntő harmadik mérkőzését emlékezetes nagy csatában, 9–8-ra elbukta a Szeged az Eger otthonában, így a nagyra törő tervek ellenére csak a bronzmérkőzésre készülhet – ezúttal sem esélyesként. A történtekre a csapat vezetőedzője, Kásás Zoltán már aludhatott egyet.

Hogy volt megelégedve a szombaton este látottakkal?Hogy volt megelégedve a szombaton este látottakkal?

Ez olyan teljesítmény volt, amellyel egy igazi sportember megelégedni ugyan nem tud, ám vállalható. Csak az ezt megelőző szegedi összecsapást, azt tudnám feledni!

Mi eredményezett ekkora változást?

Pénteken együtt tréningeztünk a Partizan Belgráddal. Tudom, voltak, akik a túlzott fáradtságtól óvtak emiatt. A véleményem az volt: sportemberek képesek egyetlen éjszaka alatt regenerálódni. Így is történt, és a pénteki edzésnap ilyen mértékben felgyorsította az izmokat, agyakat. A mecscsen voltak ziccereink az előny megszerzéséhez, ha azokat kihasználjuk, mienk lehetett volna a két pont. Ám a feltételes móddal a sportban nem érdemes foglalkozni.

A bajnoki hajrában történt edzőváltásból – ezt előre meg lehetett jövendölni – csak ön kerülhetett ki vesztesen. Ha a döntőbe kormányozta volna csapatát, akkor abban elődje, Gyöngyösi András munkáját vélték volna felfedezni, így pedig, hogy elbukott, felvetődik a kérdés: mi értelme volt a cserének? Dörzsöltebb kollégái az ilyen felkérésre nemet mondanak.

Sok sót megettem már ebben a szakmában, de a szívemből döntök – még mindig. Két hónap az edzői szakmában annyi, mint a világtörténelemben száz év. A történelemkönyvek szinte meg sem említik. Ennyi idő alatt nem lehet taktikát váltani, vagy az alapokat, netán a játékoskeretet megváltoztatni. Én is inkább a fejekben kívántam rendet rakni. A csapat korábban is jól játszott, csak meglehetősen statikus vízilabdára rendezkedett be. A póló viszont – mint minden csapatjáték – dinamizmust követel.

A bronzmérkőzésen sem önöknek áll a zászló.

Valóban, akárkit is kapunk ellenfélül. A Domino ellen csapnivaló a mérlegünk, ráadásul a Honvéd – csakúgy, mint az Eger – képes sorokat is cserélni, ahogy mondani szokták, hosszú a kispadja. A Vasas ellen remek eredményeket értünk el az idei szezonban, ám az angyalföldieknek a legerősebb a kezdőcsapatuk. Erre szokták azt mondani: úgy szép a kihívás, ha nagy.

Az elvesztett elődöntő ellenére a szegedi vezetők szeretnék, hogy maradjon, de azt mondják, még ön sem tudja, hogyan dönt majd.

Így is van! Maholnap hatvankét éves leszek. Rámférne már egy olyan csapat, ahol hosszú távra terveznek. Jelenleg azonban erre van a legkevesebb esély. A mai világban mindenki azonnal eredményt akar. Meg is értem, de azt hiszem, az én álláspontom is elfogadható. Jó lenne Peking előtt biztosat mondani, ugyanakkor az olimpia alaposan átrendezheti a nemzetközi edzői és játékospiacot is.

Legfrissebb hírek

Karamoko és Mucsányi Márk is távozik Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 perce

Szerződést hosszabbított Lipcsei Péterrel a Ferencváros

Labdarúgó NB II
18 perce

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
31 perce

NB I: közösségi oldalán búcsúzott el a DVSC-től Megyeri Balázs

Labdarúgó NB I
34 perce

Gercsák Szabina a hetedik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
55 perce

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Semmi nyoma nem volt a csapatjátéknak – Price a Littler, Humphries párosról

Egyéb egyéni
1 órája

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik