Szuperrangadó karácsonyra

V. T. N.V. T. N.
2007.12.21. 23:08
Címkék

A francia futball jelenlegi egyeduralkodója, a sorozatban hat bajnoki címet begyűjtő és az utolsó forduló rangadójának eredményétől függetlenül őszi első Olympique Lyon a második helyen álló Nancyhoz látogat. Egyik csapat sincs csúcsformában, a vendégek legutóbbi két mérkőzésükön mindössze egy pontot szereztek, a hazaiak mutatója még ennél is rosszabb: legutóbbi négy találkozójukon gyűjtöttek ugyanennyit. A Ligue 1-et és a Bajnokok Ligáját is pocsékul kezdő, később magukra találó lyoniak már nagyon várják a szezon végét és a Manchester United elleni, februári BL-nyolcaddöntőt – de Alan Perrin, a csapat vezetőedzője figyelmeztette játékosait: ne vegyék félvállról a rangadót.

„A szünidő szombat este hét órától kezdődik, egy perccel sem korábban – jelentette ki az 51 éves mester. – Fontos összecsapás előtt állunk, ezért elvárom, hogy futballistáim mindent beleadjanak a Nancy ellen.”

A házigazdák esetleges győzelmükkel egy pontra csökkenthetnék hátrányukat az éllovassal szemben, mégsem lobog mindenkiben a tűz.

„Ez a találkozó semmivel sem előbbre való, mint bármelyik másik, ugyanúgy három pont forog kockán” – adott hangot meglepő véleményének Gennaro Bracigliano, a Nancy kapusa.

Ennél azért nagyobb elszántsággal beszélt csapattársa, a középpályás Michael Chretien: „Nyugodtan mondhatom, nem verhetetlen a Lyon. Mi lesz, ha nyerünk? Az emberek azt mondják majd, itt van ez a Nancy, amely legyőzte a bajnokot. Jól hangzik.”

Legfrissebb hírek

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
20 perce

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
52 perce

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
1 órája

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
1 órája

Videón a világbajnokság egyik legérzelmesebb pillanata

Foci vb 2026
1 órája

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
2 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
2 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik