Feszültség a Valenciánál: Ronald Koeman megvadult

V. T. N.V. T. N.
Vágólapra másolva!
2007.12.21. 23:08
Címkék

Óriási a feszültség a Valenciá nál, ahol a mindössze másfél hónapja kinevezett holland Ronald Koeman látványos tisztogatásba kezdett. A spanyol gárda régóta szenved a bajnokságban, ráadásul a csúfos módon a norvég Rosenborgtól a Bajnokok Ligájában elszenvedett kettős vereség miatt csoportjában az utolsó helyen végzett, így még az UEFA-kupában sem vigasztalódhat.

Az együttes szenvedésére ráunt a 44 esztendős holland szakember, aki a hét elején drasztikus változtatásra szánta el magát: kicsapta a keretből a csapat három futballistáját, a 38 éves kapust, Santiago Canizarest, az eddigi csapatkapitányt, a 30 esztendős David Albeldát és az ugyancsak 30 éves Miguel Ángel Angulót. A trió egyelőre képtelen megérteni a vezetőedző döntését, és a médián keresztül üzenget.

„A klub sportigazgatója elárulta a menedzseremnek, hogy Ronald Koeman nem számít rám többé az idény során – mondta elkeseredetten a négyszeres spanyol válogatott Miguel Ángel Angulo. – Senki sem adott számomra magyarázatot, miért alakult így a helyzet. Szerintem ez a bánásmód elképesztő tiszteletlenség hármunkkal szemben.”

A támadó 1997-ben érkezett a spanyol Villarrealtól, és mostanában sérülés, valamint betegség miatt valóban gyengébb teljesítményt nyújtott – ennek ellenére úgy érzi, egyáltalán nem biztos, hogy szakmai döntés áll száműzetése hátterében: „Nem tisztességes az edző döntése, a sérülésem előtt ugyanis mindössze két találkozón játszottam. Semmit sem értek az egészből.”

Legfrissebb hírek

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
1 perce

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
14 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
22 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
37 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik