Híres elődök nyomában

BERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEFBERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEF
2007.11.28. 12:54
Címkék
Franciaország több városában december 2-án rajtol a 18. női világbajnokság. A vb-bronzérmes és Eb-5. magyar válogatott Németh András irányításával készült a tornára, amely egyben olimpiai selejtező, és szeretne hagyományainak megfelelően, vagyis sikeresen szerepelni a 24 csapatos viadalon. Sorozatunkban szerepkörönként mutatjuk be a magyar együttes kulcsjátékosait – ma a beállósokat.

Aki látott már kézilabda-mérkőzést, pontosan tudja, hogy nem könnyű a beállósok élete, hiszen a falban, a védelem húsdarálójában másodpercenként záporoznak a súlyos pofonok. Az „önvédelemre” ilyenkor gondolni sem lehet, hiszen figyelni kell a labdát, no meg helyet csinálni az átlövőknek. Ebben a közegben mindenképpen előny a keménység, amelyet Szamoránsky Piroska a győri kézilabdaiskolában sajátított el. Itt kapta meg a sikeres karrierhez szükséges alapokat.

Piros – így ismerik a sportág berkeiben a bajnok Budapest Bank-FTC erőszakos és gólerős játékosát, míg ikertestvére (és a Ferencvárosban is csapattársa), Anikó egyszerűen Kék. A lányok szinte elválaszthatatlanok, hiszen kitűnő mesterek irányításával együtt járták végig Győrben a sikerhalmozó nagycsapatig vezető utat, s szintén együtt kerültek 2005-ben a Fradihoz. Szamoránsky Piroska bekerült Németh András szövetségi kapitány keretébe, tagja volt tavaly az Eb-5. együttesnek, és fokozatosan az első számú beállóssá érett, vagyis ebben a tekintetben most egy lépéssel előrébb jár testvérénél. A pályafutásukat figyelők szerint bizonyosan játszik még együtt címeres mezben is Piros és Kék, elvégre még csak 21 esztendősek.

Szamoránsky Piroskának híres elődök nyomdokaiba kellett lépnie, hiszen az utóbbi másfél évtizedben olyan klasszisok játszottak beállóst a magyaroknál, mint Kocsis Erzsébet vagy Kulcsár Anita. A léc magasan van, de Piros át tudja ugrani.

„Nagyon szeretnék sikercsapatban szerepelni, és tele vagyok bizonyítási vággyal – mondta Szamoránsky Piroska. – Remélem, továbbra is sok segítséget kapok társaimtól, és együtt a legnehezebb feladatokat is megoldjuk. Nem titkolom, kiemelkedő eredményre vágyom Franciaországban. Ez azt jelenti, hogy dobogóra szeretnék állni. Hogy melyik fokára? Jó lenne döntőt játszani, de az éremszerzést már sikernek tartanám. Ebben legnagyobb vetélytársunk a most nagyon jó román, valamint az orosz és a norvég csapat lehet.”

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
3 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
4 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
4 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
4 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
4 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
4 órája