Figyelmeztetés az edzőnek

V. T. N.V. T. N.
2007.11.02. 23:33
Címkék

A Serie A tizenegyedik fordulója előtt az egyik legérdekesebb kérdés, hogy a Bajnokok Ligája címvédője, az AC Milan megszerzi-e első hazai győzelmét: az évadot pocsékul kezdő piros-feketék hatodik nekifutásra, a Torino ellen gyűjthetik be először a három pontot a San Siróban. A klub alelnöke, Adriano Galliani a mérkőzés előtt kijelentette, hogy a híresztelések ellenére a csapat számára az olasz bajnokság ugyanolyan fontos, mint a legrangosabb európai kupaküzdelem. „Az utóbbi hat évben a tabella első négy helyének valamelyikén végeztünk, és ebben a bajnokságban is ez a célunk – szögezte le a klubvezető. – Még akkor is, ha figyelmeztettem Carlo Ancelottit, hogy ezt nehezebb lesz teljesítenünk, hiszen a Juventus is visszakerült az élvonalba.” Adriano Galliani a meglepően gyenge eredmények kapcsán elárulta, a nyáron két világhírű támadó leigazolása leginkább a pénz miatt hiúsult meg: „Sokáig egyeztettünk Thierry Henryval, de végül a Barcelona ötven százalékkal magasabb nettó fizetést tudott adni neki. Ami pedig Luca Tonit illeti: jó ideig biztosnak tűnt, hogy hozzánk igazol, de sajnos az utolsó pillanatban a Bayern Münchent választotta.”

Legfrissebb hírek

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
26 perce

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
58 perce

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
1 órája

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
1 órája

Videón a világbajnokság egyik legérzelmesebb pillanata

Foci vb 2026
1 órája

Édesapja halálhírét hozták szóba, dühös lett a kongói kapitány – videó

Foci vb 2026
2 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
2 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik