Erősítés az olasz C-ligából

BOTÁR LÁSZLÓBOTÁR LÁSZLÓ
2007.10.01. 23:04
Címkék

Amint az várható volt, olasz szakvezetője lett a Sopronnak, a 43 éves Vincenzo Cosco, aki Újpesten, a Szusza Ferenc Stadionban már látta leendő együttesét. A szakmai stábnak tagja lesz a futballistákat jól ismerő Végh Tibor is, aki a hét végén megbízott edzőként ült a bordó-fehérek kispadján, s aki az NB III-as csapat szakvezetője, ugyanakkor már résztvevője a pro licences tanfolyamnak. Mindez fontos, mert az élvonalban minden együttesnél kötelező pro-licences szakembert foglalkoztatni – az olasz trénernek nincs meg ez a végzettsége. Elvileg tehát Vincenzo Cosco vezetőedző sem lehetne (azaz edző, hiszen Simon Tibor tragédiája óta Sopronban nincs vezetőedzői poszt), nem kizárt tehát, hogy papíron Végh Tibor marad az edző, az olasz szakember pedig jól hangzó pozíciót kap.

„Tudtam az előzményekről és arról is, hogy sok a sérült a csapatban – mondta Vincenzo Cosco. – Mivel elég zaklatott napokat élt meg a mérkőzés előtt a társaság, nem lepett meg a dekoncentrált játék. Úgy gondolom, emiatt nagyon nem is lehet haragudni a pályára lépőkre. Hétfőn, az edzés után beszélgettem a játékosokkal, a taktikai hibákra próbáltam rávilágítani, s az ezzel kapcsolatos elképzeléseimről esett szó. A jelen helyzetben a legfontosabb, hogy mentálisan egyenesbe kerüljön a társaság. A szombati bajnoki találkozóval kapcsolatban nagy hátrány lesz, hogy a csapatkapitány Pintér Zoltán sárga lapjai miatt nem játszhat majd. Igazi vezéregyéniség, nehéz lesz pótolni. Az ő mentalitása hiányzik majd társainak a pályán, de remélem, sikeresek leszünk.”

Legfrissebb hírek

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
11 perce

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
31 perce

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
1 órája

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
2 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
2 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik