Lengyel bukás Rzeszówban

R. D.R. D.
2007.08.07. 23:14
Címkék

A női World Grand Prix első fordulójának legnagyobb vesztese kétségkívül az Európa-bajnoki címvédő lengyel válogatott, amely hazai pályán szerepelt, de mindhárom mérkőzését elvesztette. Persze a halálcsoportnak nevezett kvartettben minden meccs rangadó volt, hiszen Rzeszówban lépett pályára az olimpiai bajnok kínai és a világbajnok orosz válogatott, valamint az Egyesült Államok csapata. A várakozásoknak megfelelően magas színvonalú, izgalmas találkozókat láthatott a közönség, a három vendégcsapat között végül körbeverés alakult ki. A másik két csoport eredményei sokkal simábban alakultak, a brazilokat csak az olaszok, a kubaiakat pedig csak a japánok tudták megszorongatni – legyőzni ők sem, így a latin-amerikai és a karibi együttes veretlenül vezeti a tizenkét csapatos tabellát, amelynek az első hat helyezettje vehet részt az augusztus 22. és 26. között Kínában rendezendő döntőben. A második fordulót péntektől játsszák, de a lengyeleknek ezúttal sem lesz könnyű dolguk, hiszen a kínaiakkal ismét azonos csoportban szerepelnek, ráadásul az olaszokat is ugyanabba a négyesbe sorsolták.

Legfrissebb hírek

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
11 perce

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
27 perce

Hét Bayern München-játékos, köztük Manuel Neuer is bekerült a németek világbajnoki keretébe

Foci vb 2026
32 perce

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
37 perce

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
49 perce

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
58 perce

„Köszönöm, hogy részesei voltatok az utamnak” – visszavonul a kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics

Kézilabda
1 órája

Socca Eb: máris továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik