Hypo-németül tanulnak

BERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEFBERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2007.08.03. 00:12
Címkék
Nyolc év után hagyta el a Fradi kézilabdacsapatát Kirsner Erika, a válogatott balszélsője, aki edzője, Németh András és csapattársa, Tóth Tímea társaságában szerződött az osztrák Hypo NÖ-höz. A nyolcszoros BL (BEK)-győztes klubnál minden idény elején egyértelmű a cél: győzelem a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája fináléjában.

Túl van a südstadti bemutatkozáson, megismerkedett új csapattársaival. Milyen volt a fogadtatás?Túl van a südstadti bemutatkozáson, megismerkedett új csapattársaival. Milyen volt a fogadtatás?

Nem terítettek elénk vörös szőnyeget, de erre nem is számítottunk – mondta Kirsner Erika. – Az első napon, ahogy ilyenkor természetes, még méregettük egymást, ám nem kellett sok idő az ismerkedéshez. Alighogy megérkeztünk, máris indultunk egy ausztriai tóhoz, a Faaker Seenél edzőtáboroztunk.

Gondolom, egyértelmű volt, hogy Tóth Tímea a szobatársa.

Logikus lett volna, de „szétültettek” minket. A nyelvtanulás és a beilleszkedés szempontjából ugyanis nem lenne szerencsés, ha együtt lennénk. Így kerültem egy szobába Katrin Engellel, míg Tímea Andrea Bilobrk lakótársa lett.

Milyen nyelvtanár az osztrák válogatott szélső?

Már eddig is sokat segített. Hamar megkedveltük egymást, sőt amikor hazajöttem a válogatott edzőtáborába, naponta beszéltünk, vagy küldtünk SMS-t egymásnak. Ő beszámolt a Hypónál történtekről, én pedig elmeséltem, mi történt velünk.

Ezek szerint nincs gond a nyelvvel.

A csapatnál speciális nyelvet beszélünk, ez az úgynevezett Hypo-német. Ez nem a szabályos irodalmi német, de nem is a külföldiek számára nehezen érthető osztrák nyelvjárás. Sok a külföldi, így nem probléma, ha akad egy kis gond a ragozással vagy az egyeztetéssel, a lényeg, hogy megértsük egymást. Nekem szerencsém van, merek beszélni, ha pedig hibázom, kijavítanak. Amikor pedig végképp nem jut eszembe egy szó, elmondom angolul.

Lakást találtak már?

Südstadt egyik nyugodt részében lakunk, alig egy-két percnyi autóútra a csarnoktól. Eddig csak néhány napot töltöttünk itt, szerencsére a válogatott edzőtáborozása után már a férjem is el tudott kísérni. Igaz, nem lesz folyamatosan itt, a vállalkozásunk miatt ingázik majd Budapest és Bécs között, de nem nagy a távolság.

Milyen a viszonya a Hypo nagyfőnökével, Gunnar Prokoppal?

Úgy érzem, szeret minket, ahogy ő mondja, mi vagyunk az „ungarische mafia”. Persze azt mindig hozzáteszi nevetve, hogy ez remek maffia…

A nyolcszoros BL-győztesnél vélhetően felesleges célokról beszélni…

Mindenki számára egyértelmű, hogy Bajnokok Ligája-győzelemre törünk, ezért csábítgatja Prokop úr évek óta Németh Andrást, s ezért erősítette meg az idén a keretet. A csapatmegbeszéléseink mottója is a „Go for nine!”, azaz előre a kilencedikért!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik