Klasszist vásárolt az Atlético

V. T. N.V. T. N.
2007.08.01. 08:51
Címkék

Hivatalosan is bejelentették az Atlético Madridnál, hogy négy évre szerződtették José Antonio Reyest, az Arsenal 23 éves, spanyol válogatott középpályását. Az Atlético a városi rivális Real Madrid elől kaparintotta meg a játékost, akinek esze ágában sem volt visszatérni Londonba.

Az előző szezonban éppen a királyi klubnál kölcsönben futballozó játékosért 9-12 millió euró (2.25-3 milliárd forint) közötti összeget fizetett a spanyol klub az „ágyúsoknak”, míg a Realnál 6 millió eurónál (1.5 milliárd forintnál) többet nem kívántak szánni a balszélsőre. Az ügy pikantériája, hogy a labdarúgó tavaly nyáron már előszerződést kötött az Atléticóval, de akkor az Arsenal a brazil Júlio Baptistáért cserébe a spanyol bajnoknak adta oda a futballistát, akinek ezért még kártérítést is kellett fizetnie.

Ez már azonban a múlté – a játékos pedig igen boldog.

„Nagyon örülök, hogy végleg visszatértem Spanyolországba, és éppen ahhoz a csapathoz, ahová mindig is csatlakozni akartam – állítja a középpályás. – Az Atlético egyébként már tizenhárom éves koromban, amikor még a Sevilla játékosa voltam, szeretett volna átigazolni. Tartoztam nekik ezzel.”

A spanyol bajnokság hetedik helyén végző, jelenleg az Intertotó-kupából indulva az UEFAkupában versenyben lévő együttes a nyáron csaknem 70 millió eurót (17.5 milliárd forintot) – hozzávetőlegesen annyit, amennyit az átigazolási piac másik legaktívabb résztvevője, a német Bayern München – költött játékosokra. Az érkezők listáján található az uruguayi csatár, Diego Forlán, a portugál szélső, Simao Sabrosa és a középpályás-különítmény a két spanyollal, Raúl Garcíával, illetve Luis Garcíával, valamint a brazil Cléber Santanával.

Ha csak a felsorolást nézzük, joggal gondolhatjuk, hogy a második számú madridi klub a következő idényben felveheti a versenyt a bajnokságban a két óriással – a Real Madriddal és a Barcelonával…

Legfrissebb hírek

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
2 perce

Exkluzív interjút adott lapunknak a 2008-as Európa-bajnok spanyol csapat tagja

Foci vb 2026
16 perce

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
22 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
27 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
30 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
38 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
40 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
53 perce
Ezek is érdekelhetik