BL-győztes érkezik a padra

V. T. N.V. T. N.
2007.07.13. 21:26
Címkék

Nagy lendülettel zajlik Madridban a bajnok Real átalakítása, megerősítése a következő szezonra. A kispadon történő cserét követően – mint ismeretes, az olasz Fabio Capellót a német Bernd Schuster váltotta – a királyi klub vezetősége a kapusposzton is frissített, sikerült ugyanis megállapodnia a Liverpoolt hat év után elhagyó Jerzy Dudekkel. A 34 éves, lengyel válogatott futballistához ingyen jutott hozzá a Real Madrid, és ugyanazt a sorsot szánja neki, melyet a spanyol José Manuel Reina mögött a BLdöntősnél a legutóbbi két idényben már megszokhatott – a másodhegedűs szerepét.

Az első számú kapus ugyanis a kirobbanthatatlan Iker Casillas, Jerzy Dudeknek pedig a Villarrealba hatmillió euróért (1.47 milliárd forint) eladott Diego Lópezt kell „pótolnia” – a kispadon. Érdekesség, hogy a madridiak mindenképpen rutinos játékost kerestek a posztra, de az első számú jelölt az olasz Francesco Toldóról (Internazionale) teljesíthetetlen bérigénye miatt lemondtak, míg a lengyellel sikerült mindenben megállapodniuk. Jerzy Dudek légióskarrierje 1996-ban kezdődött, ekkor nevelőegyüttesétől, a Sokól Tychytől a Feyenoordhoz került, öt évre írt alá Rotterdamban. Sokan emlékezhetnek rá, hogy éppen ebben az időszakban szorította ki a magyar válogatott akkori kapusát, Petry Zsoltot a holland gárda kezdőcsapatából. Németalföldi teljesítményére figyelt fel az angol Liverpool, amelynél pályafutása legemlékezetesebb mérkőzését élhette meg a 2005-ös Bajnokok Ligája-fináléban. A Milan elleni finálé hosszabbításában bemutatott két bravúrját követően a tizenegyespárbajban két lövést hárított, döntő érdemeket szerezve a legrangosabb európai kupa elhódításában.

Legfrissebb hírek

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
3 perce

Exkluzív interjút adott lapunknak a 2008-as Európa-bajnok spanyol csapat tagja

Foci vb 2026
17 perce

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
24 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
29 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
32 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
39 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
41 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
54 perce
Ezek is érdekelhetik