Vita és cselekvés
Engedtessék meg a hozzászólás. Már csak azért is, mert az egész életem a sportról szól. Nem írom le részletesen, tán nem is lenne igazán érdekes, de mégis csak jó, ha tudja az olvasó, hogy a Duna Televízió sportfőszerkesztője nem kívülről érkezett ember – közel ötven éve résztvevője, szemlélője a magyar sportnak. Magyar bajnok, válogatott, úszó, OB I-es vízilabdázó, testnevelő tanár, sportújságíró. Megannyi világverseny résztvevője, tudósítója. A múlt vizsgálata nélkül nincs kellő feltárás.
Azt kell mondanom, a rendszerváltás előtti időszakban igen hozzáértően, anyagi áldozatokat vállalva kezelték a magyar sportot. Megbecsülték. Ennek megfelelően kiemelkedő egyéniségek szerepeltek, aranyak tucatjai születtek a világversenyeken. Büszkén mondtuk: sportnemzet a magyar.S mivé lettünk!? Már nincs sok hátra, s itt a vége. Persze pontosan tudom, a sport legfőbb küldetése az evolúció, az állandó megújulás, a fejlődés. S erre mostanában kevés az igény, az esély, a szűkös lehetőség határt szab mindennek. Kedves olvasó, tegye szívére a kezét, s végezzen önvizsgálódást, mi is ma az átlagember szintjén a magyar sport.Ne romantikázzunk, ne nosztalgiázzunk, szikár egyszerűséggel állapítsuk meg, milyen is a sportágak helyzete! Szánalmas. Bármelyik bajnokság színvonalát is nézzük, a katasztrófa a legjobb kifejezés. Hiszen egy-két sztárcsapatot leszámítva, nincsenek rangos résztvevők a bajnokságokban. Ennek következtében a mérkőzések izgalommentesek, többnyire csak az a kérdés, hogy valamelyik agyontámogatott (gazdag) csapat miként veri agyon a (szegény) gyengébbet.Számottevő válogatott viadalok nincsenek, rangos országos bajnokságokról nem számolhatunk be, egyre kevesebb az egyéniség a sportolók között. Mindenütt a szegénység, a kiúttalanság a legjellemzőbb. Ami érték volt, lásd ingatlanok, azt elvitték, elvették. Nagy valószínűséggel örökre kivonták a sportból.Így aztán elhihetik, nincsenek könnyű helyzetben a televíziós társaságok sem. A stábok naponta szenvednek: hová menjenek, miről tudósítsanak a nézőne? Szinte nincs olyan nap, hogy ne lenne sajtótájékoztató (a szponzorok megkövetelik), de ezek – sajnos – általában a semmiről szólnak. A szövetségek elvárják, hogy segítsünk, legyünk ott, bizonyítandó, még a tévétársaságokat is érdekli az ő rendezvényük. Igazán ritka, hogy az ilyen tájékoztatón történik valami.S ha igen, általában bajban vagyunk. Látványos körülmények között intett búcsút egymásnak Janics Natasa és Fábiánné Rozsnyói Katalin. Minden sportban jártas ember pontosan tudja, ez aztán a dráma. Pláne a Kőbán Rita–Kati „néni” konfliktus után. Ám az érintettek nem szólalnak meg, távoznak a helyszínről, a helyzetet mentve Angyal Zoltán szövetségi kapitány vállalja, hogy a Duna televízió esti Híróra műsorában, élő adásban válaszol a kérdésekre. Ám ez nem ugyanaz. Sorolhatnám tovább a negatív példákat. Nem teszem, mert összességben kiváló a kapcsolatunk a MOB-bal, a legfelső sportvezetőséggel és az MLSZ-szel. ---- A ---- S
Legfrissebb hírek
