Sopron: újabb kínos vereség

BOTÁR LÁSZLÓBOTÁR LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.11.09. 01:55
Címkék
Sopronban, az örökös váltásokat is leszámítva, merő stressz lehet az edző élete.
Képzelhetik, mit érezhetett Selymes Tibor, a soproniak szakvezetője, amikor szerdán, a hazai pályán legutóbbi három bajnoki mérkőzését elvesztő együtteséből közvetlenül a mérkőzés előtt, a bemelegítésnél deréksérülés miatt kidőlt az egyik legmegbízhatóbb játékos, Marius Radu...

A kényszerű váltást leszámítva azért becsülettel támadott a Sopron, de a nagy tempó megboszszulta magát: a játékosok idegesen, kapkodva, pontatlanul paszszolták, lőtték, fejelték a labdát. A vendégeknél viszont élményszámba mentek Kethevoama Foxi megmozdulásai, s a középpályás jóvoltából több diósgyőri kontra is igen veszélyesen alakult. Több mint negyedórával a befejezés előtt egy ilyen ellenakció végén sakk-mattra játszották a soproni védelmet a vendégek, és fordítottak.

A hátrányban lévő hazaiak még idegesebbek lettek, görcsösen, erőlködve futballoztak, s a lehetőségeit jobban kihasználó Diósgyőr pedig előnyt szerzett a visszavágóra. Az örökösen az edzőváltás rémét félő Selymes Tibor pedig ismét izgulhat: mi lesz így vele?

FC SOPRON - DVTK 1–2 (1–1)
Sopron, 600 néző. Vezette: Mészáros (Szabó, Viszokai)
FC SOPRON: Rabóczki – Homei, Bagoly, Sifter, Munteanu – Ankamah (Szabó T. 54.), Horváth A. – Demjén, Magasföldi (Korudzsiev, 75.), Németh D. (Cigan, a szünetben) – Feczesin
Edző: Selymes Tibor
DVTK: Szalma – Farkas V., Mogyorósi, Elek, Kerényi (Buz, 74.) – Sztanics (Rubint, 61.), Katona, Szögedi – Foxi – Douva, Simon A. (Binder, 57.).
Vezetőedző: Csank János
G: Feczesin (11-esből, 21.), Simon A. (31.), Foxi (73.)
Jó: Rabóczki, Bagoly, Demjén, ill. Szalma, Farkas, Mogyorósi, Elek, Szögedi, Foxi

Mestermérleg
Selymes Tibor:
–Támadtunk, ráfizettünk… A második gól után a csapat fejben feladta. Az előny a DVTK-nál van, de a továbbjutás még nem dőlt el.
Csank János: – Úgy éreztem, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, azonban a második félidőben, látva a hazaiak ideges, görcsös játékát, úgy gondoltam, legalább döntetlenre jók lehetünk, ám egy szépségdíjas góllal győztünk.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
---- P ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik