Nem keresnek bűnbakot

R. D.R. D.
Vágólapra másolva!
2006.08.04. 00:37
Címkék
Széles Sándor, Gyurta Dániel edzője nem keres kifogásokat, egyszerűen csalódott. Úgy érzi, pályafutása mélypontján van, de nem adja fel, már Pekingre gondol…
Gyurta Dániel mindent megtett, amit az edzôje mondott, mégsem teljesedtek be a reményei
Gyurta Dániel mindent megtett, amit az edzôje mondott, mégsem teljesedtek be a reményei
Mirkó István
Gyurta Dániel mindent megtett, amit az edzôje mondott, mégsem teljesedtek be a reményei
Gyurta Dániel mindent megtett, amit az edzôje mondott, mégsem teljesedtek be a reményei
Gyurta Dániel mindent megtett, amit az edzôje mondott, mégsem teljesedtek be a reményei
Mirkó István
Gyurta Dániel mindent megtett, amit az edzôje mondott, mégsem teljesedtek be a reményei

Végletek. Gyurta Dániel kapcsán az egyik szélsőségből a másikba esünk. Most – másodszor – a csalódás játssza a főszerepet. Noha Cseh László, Kovács Ágnes és Kerékjártó Tamást sikerei némileg elterelték a figyelmet róla, szomorú tény: Gyurta Dániel, a 200 mell olimpiai ezüstérmese nem jutott döntőbe szerdán, az Európa-bajnokságon.

Mi változott 2004, az athéni diadal, az ezüstérem óta? Se Gyurta, se edzője, Széles Sándor nem tudja pontosan. Két éve keresik az okokat. Athén óta. Széles órákat tölt otthon a videó előtt, elemez, összehasonlít, tervezget. Sokszor zsákutcába fut, nem is szégyelli bevallani: „Az elmúlt két évben gyakran az volt az érzésem, hogy míg egyet lépünk előre, közben kettőt hátra. Szakmailag ez nagy kihívás, egy fejlődő izomzatú sportolónak kialakítani a megfelelő edzésprogramot. Tizenhat éves kor környékén lehetetlen előre tudni, hogy menynyit és milyen irányban fejlődik egy gyerek. Ilyen tekintetben alig van tapasztalatunk. De nem akarok most kifogásokat keresni. Dani szerepléséért egy személyben nekem kell vállalnom a felelősséget, ő mindig mindent végrehajtott, amit kértem, előírtam neki.”

Más program kellett volna?

„A verseny után hármasban Güttler Károllyal és Gyurta Danival éjjel tizenegyig elemeztük, átbeszéltük a történteket. Inkább beszélgetés volt, komolyabb elemzésre egyelőre nem vállalkoznék, a következtetésünk az volt, hogy mindenképp megér még néhány misét az eset. Dani elmondta, hogy ő még mindig nem érti, mi az oka a visszaesésnek. Én arra gondolok, hogy fizikai, technikai és pszihés tényezők egyaránt közrejátszottak. Ugyanazt az edzésmunkát végezte el, mint Athén előtt. Lehet, hogy ugyanaz a program, amely két éve tökéletes volt, mostanra változtatásra szorul, de egyelőre ezzel kapcsolatban pontos részletekkel nem szolgálhatok.”

Szakértő: Kiss László, szövetségi kapitány
Az eredmény mégis elmaradt. Elmaradt az athénitól, elmaradt az idén márciusban úszott időtől is. Athén óta gyakorlatilag semmi nem jött össze. A mélypont tavaly volt. Gyurta hat másodpercet romlott egy év alatt. Akkor még elintéztük azzal, hogy az olimpiai ezüst nagyon fiatalon érte, lazított utána, nem edzett, ezért nem jutott el a világbajnokságra.

„Mostanában kezdek rájönni, hogy az olimpiai ezüstérem után velem is elszaladt a ló – vallja be Széles Sándor. – Azt hittem, attól kezdve minden jön magától, Dani sínen van, mindenféle megerőltetés nélkül szállítja majd az aranyakat, én pedig hátradőltem, s a többi tanítványommal többet foglalkoztam. Ez is nagy hiba volt.”
Temessük el a Danival kapcsolatos álmainkat? Mégsem lesz Szabó Joe és Rózsa Norbert utóda? Széles Sándor nem adja fel, reméli, a lehetősége is meglesz a folytatásra, hiszen ha egyszer eljuttatta Danit a sikerig, másodszor is képesnek kell lennie rá.

„Minden a versenyzőn múlik. Ha ő akarja, ha továbbra is megvan a bizalma irántam, akkor kötelességem segíteni neki. Danival nyolc éve együtt dolgozunk, úgy látom, együtt van a legnagyobb esélyünk rá, hogy kijöjjünk a gödörből. Voltak, vannak hátráltató tényezők évek óta, de nem keresek kibúvót, a legfontosabb, hogy úgy érzem, Dani bizalma sosem ingott meg bennem, és Pekingben újra bebizonyíthatjuk, jó párost alkotunk.”

Debrecen jön jövőre
Gyurta Dani már kiköltözött a margitszigeti közös szállásról. Otthon próbálja feldolgozni a történteket. Közvetlenül a verseny után is higgadt volt. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy még mindig csak tizenhét éves. Már akkor a jövőbe tekintett. Kis túlzással felháborodott azon a kérdésen, hogy vajon eszébe jutott-e, hogy föladja. „Szó sem lehet róla. Miért adnám fel? – magyarázta. – Tizenhét éves vagyok, messze még a pályafutásom vége, nagyon messze. Gödörben vagyok, de emberek vagyunk, nem gépek. És éppen ezért ki is fogok jönni a gödörből. Csalódott leginkább azért vagyok, mert most adatott meg a lehetőség, hogy ez előtt a csodálatos közönség előtt úszhattam – ilyen pocsék eredménnyel. Jövőre Debrecenben lesz a rövid pályás Európa-bajnokság, arra is fel fogok készülni, ahogy minden versenyre, és bebizonyítom, hogy csak átmeneti a hullámvölgy.” ---- M ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik