A szánk íze szerint alakult

BOTÁR LÁSZLÓBOTÁR LÁSZLÓ
2006.07.14. 02:22
Címkék
A magyar csapat egyre népesebb szurkolótábora matematikai tudományos szakcsoporttá alakult át csütörtökre. Táptalajt kapott ugyanis olyan lehetőség, amely szerint az oroszok leadhatják az esti meccsüket a belgáknak, és így őket viszik magukkal a legjobb négy közé csoportelsőként...
Vincze Viktória: 10-es mez, 10 pont
Vincze Viktória: 10-es mez, 10 pont
Vincze Viktória: 10-es mez, 10 pont
Vincze Viktória: 10-es mez, 10 pont
Vincze Viktória: 10-es mez, 10 pont
Vincze Viktória: 10-es mez, 10 pont
Az első öt perc roppant ideges játékot hozott, ugyanis csak Pelagia Papamichail duplája, valamint Somogyi Andrea személyi hibája révén adódott munkája. Az igen hosszú hazai kosárcsendet Honti Kata törte meg, aztán jött egy másik csereember, Pál Szandra, aki két támadásból öt pontot szerzett, hiába vezettek azonban néhány szép támadást lányaink a negyed második felében, Papamichailt képtelenek voltak tartani a palánk alatt. Nagyon hiányzott ekkor a sérült Horti Dóra...

A második szakaszt aztán szenzációsan kezdte válogatottunk: Köllő Rita, Tajkov Georgina, majd Semsei Barbara is feliratkozott a pontszerzők közé, időt is kért a görögök szakvezetője, mindhiába, mert a mieink továbbra is egymást múlták felül, így megnyugtató vezetéssel térhettek pihenőre.

A két szép magyar kosárral kezdődő második félidőben túlpörögtek a lányok, de a 16 pontos előny elegendőnek bizonyult annak ellenére is, hogy a végjátékban egyre közelebb férkőzött az ellenfél. A kötelező győzelem tehát tartalékosan is meglett, következhettek az oroszok, akik megtették azt a szívességet, hogy legyőzték a belgákat. Így elődöntőbe jutott a magyar csapat!

KÖZÉPDÖNTŐ F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG - GÖRÖGORSZÁG 63–58 (14–16, 24–10, 15–11, 10–21)
Sopron, 700 néző. V: Dolinek (cseh), Pickering (új-zélandi)
MAGYARORSZÁG: Semsei 2, HONTI 10, SOMOGYI A. 10, Tajkov 8, KÖLLŐ 11. Cs: Szavercsenko 3, PÁL 9/3, Somogyi N., VINCZE V. 10, Czank, Fritz. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
GÖRÖGORSZÁG. Ld: Goci 21/6, Papamihail 16
Az eredmény alakulása. 5. p.: 0–2. 8. p.: 10–6. 13. p.: 24–18. 16. p.: 32–20. 24. p.: 42–26. 27. p.: 48–30. 29. p.: 50–37. 35. p.: 59–44. 39. p.: 61–53
A csoport másik mérkőzésén: Oroszország–Belgium 81–53.
A csoport végeredménye: 1. Oroszország 6 pont, 2. Magyarország 5, 3. Belgium 4, 4. Görögország 3

Mestermérleg
Székely Norbert:
– Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. Örülünk, hogy sikerült kivívnunk a négy közé jutást.
Legfrissebb hírek

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
11 perce

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
31 perce

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
1 órája

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
2 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
2 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik