Bátortalan játék után váratlan feltámadás

BOTÁR LÁSZLÓBOTÁR LÁSZLÓ
2006.07.03. 00:42
Címkék
Fordulatos, élvezetes öszszecsapáson, kétgólos hátrányból talpra állva 3–3-as döntetlent ért el a Kayserispor ellen hazai pályán az FC Sopron az Intertotó-kupában. A visszavágón így nem reménytelen a bordó-fehérek helyzete.
Szombat este az első félidőben gyakorlatilag egy csapat volt a pályán a soproni Intertotó-kupa-összecsapáson. Mégpedig az Ausztriából átlátogató szépszámú török vendégmunkás következtében idegenben is szinte hazai hangulatban játszó Kayserispor. Az első negyedórában Rabóczki Balázs kapus bravúrjainak volt köszönhető, hogy nem ütötte ki török ellenfele az FC Sopront. Aztán a félidő hajrájában a török csapat tizenegyest, Rabóczki pedig sárga lapot kapott.„Amikor kiindultam a kapuból, és láttam, hogy a csatár eltolja mellettem a labdát, visszahúztam a kezem és a lábam – mondta Rabóczki Balázs. – A török játékos erre összerúgta saját lábait, és feldobta magát, a játékvezető pedig megette a színészi alakítást. Sajnos ilyen mélyre süllyedt a magyar futball nemzetközi respektje, hogy már ilyen büntetőt is könnyű szívvel befújnak ellenünk…”A második félidő elején viszont megtörtént végre az, amire már jó fél éve vártak a soproni szurkolók: tétmérkőzésen szerzett gólt a télen Újpestről szerződtetett Feczesin Róbert.„Az első félidőben bátortalanul játszottunk, ellenfelünk több százszázalékos helyzetet dolgozott ki – ismerte el önkritikusan a csatár. – Szünet után egészen más mentalitással jöttünk ki. Demjén Gábortól nagyon jó labdát kaptam, s örülök, hogy tétmérkőzésem is sikerült gólt szereznem a soproni csapatban. Most úgy utazunk Törökországba, hogy van reményünk a továbbjutásra, s ezért mindent meg is teszünk.”Feczesin Róbert mellett a hazai csapat másik támadója, a bolgár Georgi Korudzsiev is első gólját szerezte tétmeccsen soproni színekben. Igaz, neki valamivel jobb az átlaga, hiszen ez alkalommal debütált tétmérkőzésen új klubja színeiben. Korudzsiev első soproni góljának ráadásul némi pikantériát ad, hogy a török csapatnál védő honfitársa kapujába lőtte.„Ivankov volt a csapatkapitány a Levszki Szófiánál, és én is ennél az együttesnél nevelkedtem – mondta a bolgár játékos. – Ő a felnőttgárda kapuját védte, én pedig a korosztályos csapatokban játszottam. Úgyhogy ha eddig nem is nagyon emlékezett rám, remélem, a gól miatt már nem felejt el…”
Legfrissebb hírek

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
37 perce

Edzők és példaképek – hat sportszakember kapott Mester-M Díjat

Egyéb egyéni
50 perce

Az ír, a bosnyák vagy a kazah elsővel is kezdhet az ETO FC a Bajnokok Ligája-selejtezőben

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
7 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
7 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
8 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik