Ismét Selymes Tibor az edző

BOTÁR LÁSZLÓBOTÁR LÁSZLÓ
2006.06.20. 02:12
Címkék
Vass László sem húzta sokáig Vízer László Máriusz alkalmazottjaként, hiszen a soproni tulajdonos ismét edzőt váltott, ezúttal régi-új szakvezetőként Selymes Tibor ülhet a kispadra.
Selymes Tibor ismét lelkesen dobhatja be a labdát a Sopron edzésén, azaz kezdôdhet a régi játék elölrôl
Selymes Tibor ismét lelkesen dobhatja be a labdát a Sopron edzésén, azaz kezdôdhet a régi játék elölrôl
Selymes Tibor ismét lelkesen dobhatja be a labdát a Sopron edzésén, azaz kezdôdhet a régi játék elölrôl
Selymes Tibor ismét lelkesen dobhatja be a labdát a Sopron edzésén, azaz kezdôdhet a régi játék elölrôl
Selymes Tibor ismét lelkesen dobhatja be a labdát a Sopron edzésén, azaz kezdôdhet a régi játék elölrôl
Selymes Tibor ismét lelkesen dobhatja be a labdát a Sopron edzésén, azaz kezdôdhet a régi játék elölrôl
Selymes Tibor visszatért. A korábbi 49-szeres román válogatott szakember tavaly ősszel már kilenc mérkőzésen irányította a soproni együttest, sőt tavasszal is vele kezdte meg a felkészülést a gárda. Aztán a tulajdonos az olaszországi edzőtáborban váltott, azaz Selymes elég viharos körülmények között hagyta el a klubot.

„Az edzőtáborban történtek óta is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a klub többségi tulajdonosával – mondta Selymes Tibor. – Tisztáztuk a köztünk felmerült vitás kérdéseket, s a beszélgetések során kiderült, hogy igen hasonló módon látjuk, hogyan lehetne sikeres csapatot kialakítani. Elviekben már meg is állapodtunk, a szerződést várhatóan a jövő héten írjuk alá. Ami a keretet illeti, természetesen nem csöppentem új helyre, a próbajátékosokon kívül mindenkit ismerek. A felkészülés első hetét Sopronban töltjük, kedden és csütörtökön két-két, szerdán és pénteken egy-egy edzéssel. A csapat szombaton, még pontosan nem tudni hol, de valahol a közelben, Ausztriában edzőmeccset játszik az orosz Rosztov ellen. A vasárnapi szabadnapot követően jövő hétfőtől Ausztriában, Güssingben edzőtáborozunk, ahol a tervek szerint szerdán a Lokomotiv Moszkva csapatával játszunk edzőmeccset. A csapat az edzőtáborból jön haza majd a jövő szombati, a török Kayserispor elleni Intertotó-kupa-mérkőzésre.”

A soproni szurkolók a már ismert játékosok mellett négy próbajátékra érkező futballistát láthattak az első edzésen. A négy új fiú egyike brazil: Anderson 26 éves, és irányító középpályást játszik. Korábban olyan neves klubokban is szerepelt, mint a Fluminense, a Corinthians vagy a Sao Paulo, majd Európában portugál másodosztályú együttesekben futballozott.

Egy ifjú bolgár középpályás is Sopronban kezdte meg a felkészülést, a 18 éves Korodzsiev szintén a középpályán mozog a legotthonosabban. A soproni klub többségi tulajdonosának, Vízer László Máriusznak nagyszalontai klubjából – amely egyébként a másodosztályból feljutott az élvonalba – két labdarúgó, a jobb oldali védő, Sebastian Janc, valamint a középpályás Sergiu Homei csatlakozott az FC Sopron együtteséhez.
Legfrissebb hírek

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
13 perce

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
34 perce

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
1 órája

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
2 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
2 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik