Nem jött be a sördögi terv

BOTÁR LÁSZLÓBOTÁR LÁSZLÓ
2006.01.29. 02:04
Címkék
Az előző két meccsén egyaránt vereséget szenvedő két együttes új játékosokat igazolt, ám az újak egyik oldalon sem kerültek a kezdő ötösbe. Centerkosarakkal indult a találkozó, Orosz László találatára Calvin Bowman válaszolt. Ezután a soproniak udvarias, előzékeny vendéglátóként sorra adták el a labdákat, a rutinos pécsi csapat pedig köszönte szépen, könnyű kosarakkal elhúzott. A sÖrdögök megpróbálta felgyorsítani a játékot, ám a nagy rohanásba sok hiba csúszott.
A negyed közepén az irányítók vették át a pontszerzők szerepét. Markus Carr egész pályás „szólók” végén szerzett kosaraira Csirke Ferenc triplákkal felelt. A soproni új fiú, a szlovén Slavko Duscak egy Sztojan Ivkovics keze fölött beemelt triplával mutatkozott be, lendületet adva csapatának. A negyed végén azonban a pécsiek könyörtelenül kihasználták a hazai csapat védekezési hibáit, miként a második szakasz elején is a vendégek akarata érvényesült.

A hazai együttest Duscak próbálta versenyben tartani. A játékrész közepén Grebenár Péter már a negyedik személyi hibáját kapta, a helyére visszatérő Orosz hasznos játékával tartani tudta előnyét a Pécs, hiába „lőtte be” magát a túloldalon Janis Porzingis és Szasa Vuleta. A félidő végén zónával próbálkozott a soproni együttes, ám három akcióból három triplát dobtak a kiválóan célzó pécsiek: Dénes Gábor, Csirke, Dénes sorrendben.

A szünet után feljavult a Sopron védekezése, és 11–2-es rohammal indította a játékrészt, szerzett labdák után dobott könnyű kosarakkal. Ám Csirkét nem tudták megfogni a hazaiak, előbb egy triplát dobott, majd egy kosár, plusz értékesített büntető kombinációval nyugtatta meg övéit. A szakasz végén Ivkovics is besegített a pontszerzésbe az irányítónak, így a vendégcsapat megnyugtató előnnyel fordult a záró szakaszra.

Ekkor Sterbenz László, a hazaiak mestere a meccs folyamán először küldte fel egyszerre a pályára öt légiósát. Fel is gyorsult a hazaiak játéka, Bowman közeli találataival, valamint Duscak tripláival a kritikus tíz ponton belülre került a soproni csapat. Tovább azonban nem volt képes faragni hátrányán a sÖrdögök. E lélektanilag fontos periódusban Porzingis négy büntetőt is kihagyott. Másfél perccel a befejezés előtt Duscak triplájával mégis öt pontra jött föl a hazai együttes, ám ekkor a rutinos Ivkovics bedobta a meccslabdát, s így nyertek a vendégek.

Sztojan Ivkovics rutinja aranyat ért a pécsieknek, a centernek a sorsdöntô pillanatban sem remegett meg a keze
Sztojan Ivkovics rutinja aranyat ért a pécsieknek, a centernek a sorsdöntô pillanatban sem remegett meg a keze
Laufer László
Sztojan Ivkovics rutinja aranyat ért a pécsieknek, a centernek a sorsdöntô pillanatban sem remegett meg a keze
Mestermérleg
Sterbenz László:
– Az első félidő újabb szégyenteljes védekezését a pécsiek magyar magja kiváló dobóteljesítménnyel büntette. A szünet után már nem tudtuk ledolgozni nagy hátrányunkat.
Völgyi Péter: – Az első félidőben a stabil védekezés nagyon jó dobóformával párosult. Örülök, hogy Orosz László meccsről meccsre jobban kosarazik, és annak is, hogy új játékosunk, Varga Roland is sokat tett hozzá a csapat összteljesítményéhez.

Az NSO ajánlja:

Tabella, fordulóról fordulóra
Bajnoki adatbank 2005-2006

Bajnoki múlt:
Férfi NB I, 2004-2005
Férfi NB I, 2003-2004
Férfi bajnokcsapatok, 1933-

Kosárlabda-lexikon

Bajnokság, kupa, nemzetközi kupák, Eb
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
4 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
4 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
5 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
5 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
5 órája

Jamie Vardy góljával nyert a Cremonese, de a Lecce 96. perces győztes gólja miatt a kiesőzónában maradt

Olasz labdarúgás
5 órája

Megvédte a címét a Perugia a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik