A szívére kellett hallgatnia

MTI MTIMTI MTI
2006.01.25. 00:52
Címkék
A helyi idő szerint kedden – már lapzártánk után – megtartott sajtótájékoztatón bejelentette visszavonulását Mario Lemieux, a Pittsburgh és a sportág legendás alakja. A 40 éves jégkorongozó szívritmuszavara miatt december 16. óta nem lépett jégre, és miután csapata tíz mérkőzés óta nyeretlen – s ezzel már csak matematikai esélye van a rájátszásba jutásra – úgy döntött, befejezi pályafutását.A kétszeres Stanley-kupa-győztes játékosnak, aki tulajdonosa is a Penguinsnek, karrierje során már számos sérülést és betegséget kellett leküzdenie: 1993-ban Hodgkin-kórt diagnosztizálták nála, ennek következtében a teljes 1994–1995-ös idényt kihagyta. Ezután porckorongsérvvel, valamint hátfájdalmakkal bajlódott, és 1997-ben bejelentette visszavonulását – ám 2000 decemberében ismét az NHL-ben parádézott, s abban az idényben a Keleti főcsoport döntőjéig vezette a csapatot a rájátszásban. Super Mario karrierje során 915 mérkőzésen lépett jégre az NHL-ben, ezeken 690 gólt lőtt és 1033 gólpasszt adott, háromszor lett a liga legértékesebb játékosa (MVP), hatszor végzett a pontlista élén, kétszer pedig a rájátszás legértékesebb játékosának választották. 2002-ben olimpiai bajnoki címet nyert Salt Lake Cityben.A szombati 7–0 után ismét hétgólos meccset játszott Ottawában a helyi Senators az ősi rivális Torontóval, és bár a találatok más arányban oszlottak el, ezúttal is a fővárosiak nyertek. NHL, ALAPSZAKASZ, 107. JÁTÉKNAP
Ottawa Senators–Toronto Maple Leafs 4–3 (2–0, 0–1, 2–2). G: M. Fisher (5.), Alfredsson (17.), Redden (44. – ee.), Smolinski (46.), ill. Domi (29.), Wellwood (52.), Antropov (58. – ee.). K: Hasek 23 védés/26 lövés, ill. Belfour 18/22
Legfrissebb hírek

Vb 2026: hét gól született a harmadik játéknapon – videós összefoglalók

Foci vb 2026
10 perce

Vincenzo Montella: Mindent megtettünk

Foci vb 2026
16 perce

Ha török vb-rajt, akkor vereség

Foci vb 2026
21 perce

Így nézett ki az ausztrálok védekezése Törökország ellen

Foci vb 2026
36 perce

Harminc lövés/fejes sem volt elég a törököknek a gólhoz

Foci vb 2026
40 perce

Amerikai pite: halott a Joga Bonito? – a 3. vb-játéknap kibeszélője

Foci vb 2026
48 perce

Ausztrália kihagyott helyzet nélkül nyert 2–0-ra Törökország ellen

Foci vb 2026
52 perce

Itt egy újabb meglepetés, Ausztrália két góllal verte a törököket

Foci vb 2026
55 perce
Ezek is érdekelhetik