Tovább dúl a szópárbaj

MTI MTIMTI MTI
2005.10.28. 01:59
Címkék
Aján Tamás MOB-főtitkár szerint egy májusban indult politikai kampány szerves részeként mozdította el őt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége (mint beszámoltunk róla, az elnökség múlt pénteken egyhangúlag, 15:0 arányban megvonta a bizalmat a főtitkártól). A sportvezető csütörtökön az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében kategorikusan visszautasít minden vádaskodást, amely a MOB-ban betöltött főtitkári pozíciójával kapcsolatosan a sajtóban megjelent, és jelzi, jogi úton kér elégtételt a valótlanságokat állítókkal szemben.
"A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnökeként, NOB-tagként és a WADA vezetőségi tagjaként a doppingellenes küzdelem egyik vezéregyénisége vagyok – áll a közleményben. – Egyúttal én vagyok a MOB egyetlen vezetője, aki fényt derített a magyar sportolók athéni doppingvizsgálatokkal kapcsolatos csalásaira, és ragaszkodott elmarasztalásukhoz. A MOB elnöksége nem támogatta ezt a törekvésemet, sőt ezt ellenem fordítva ürügyként használta fel politikai céljai eléréséhez."A MOB azonnal reagált a sajtóközleményre, melyben cáfolja Aján Tamás vádjait, egyben viszszautasítja azt a feltevést, hogy a testület politikai kampány szerves részeként akarná őt eltávolítani posztjáról. "Álláspontunk kialakulásában politikai szempontok egyáltalán nem kaphattak és nem kaphatnak szerepet, mert a MOB deklaráltan politikamentes szervezet, s mint ilyen, Aján Tamás tevékenységét is semlegesnek minősítette" – áll a "válaszközleményben".A MOB a "…doppingügyektől függetlenül is úgy ítélte meg, a főtitkár oly sok nemzetközi feladatot vállalt, hogy itthon már nem képes maradéktalanul eleget tenni feladatainak, melyeket fizetett főállása ró rá, továbbá bizonyos tisztségei között összeférhetetlenség mutatkozik". Az elnökség szerint Aján azon kijelentését, amely szerint ő "…a MOB egyetlen vezetője, aki fényt derített a magyar sportolók athéni doppingvizsgálatokkal kapcsolatos csalásaira", cáfolja az a tény, hogy az ülésen és a sajtótájékoztatón is kijelentette: visszavonja, hogy mindent tud a doppingvétségekről. A MOB szerint az is érthetetlen, hogy miközben a főtitkár közleményében "a doppingellenes küzdelem vezéregyéniségeként" jellemzi saját magát, addig itthon lemondott a Hazai Doppingellenes Koordinációs Bizottságban betöltött tisztségéről. Az elnökség egyben hangsúlyozta, a leghatározottabban kíván fellépni azokkal szemben, akiket Aján Tamás tényszerűen megnevez, hogy "tevőleges részesei a doppingvétségeknek". A közlemény végül hangsúlyozza, hogy mivel Aján az egységes határozat ellenére sem mondott le, sorsáról a november 26-i MOB-közgyűlés dönt.
Legfrissebb hírek

Djokovics 15 év után visszatér Bázelbe – de vajon utoléri-e ott Federert?

Tenisz
9 perce

„Jó lesz újra látni a srácokat” – Szélig Viktor ellenfélként várja a Volán látogatását

Jégkorong
15 perce

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
27 perce

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
29 perce

„Nem kerülhet lövőhelyzetbe Skribek Alen" – Várkonyi Bence az azeri rangadó előtt

Légiósok
39 perce

Férfi vízilabda ob I: technikai hiba miatt elmaradt a Debrecen–Eger mérkőzés

Vízilabda
43 perce

NB II: FC Nagykanizsa–HR Rent Kozármisleny - élő

Labdarúgó NB II
54 perce

NB II: Jó az iram, de a félidőig gól nincs a Mezőkövesd és a Kecskemét meccsén

Labdarúgó NB II
58 perce