Szalay: sivatag után sár

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2005.02.25. 20:15
Címkék
Szalay: homok után sár jön (fotó: NS-archív)
Szalay: homok után sár jön (fotó: NS-archív)
Szalay: homok után sár jön (fotó: NS-archív)
Szalay: homok után sár jön (fotó: NS-archív)
Szalay: homok után sár jön (fotó: NS-archív)
Szalay: homok után sár jön (fotó: NS-archív)
A Dakar-rali óta egy hónap telt el, úgyhogy a terepralisoknak nem sok idejük volt a pihenésre, de már újra "bevetésre" készülnek. A hét végén ugyanis elkezdődik az országos bajnokság, amelyre a sivatagi show távját teljesítő négy magyar páros közül három - Szalay Balázs és Bunkoczi László, Kis Sándor és Czeglédi Péter, Liszi László és Rack György - nevezett. Az autókon túl sok változtatás nem történt, úgyhogy jóformán ugyanazokat a gépeket láthatja a közönség, amelyek a Szaharában már bizonyítottak.

Ám természetesen nemcsak a dakarosokkal kell számolniuk az indulóknak, hanem a Gál István, Oroszlán Tibor kettőssel is, amely immár a nyolcadik abszolút bajnoki címét gyűjtötte be tavaly. A saját építésű Protóval Gál "Baba" kemény ellenfél lesz, csakúgy, mint a korábban szintén bajnoki címet szerző Benyó Miklós, aki mögé ismét odaállt a Hyundai, hogy együtt szálljanak harcba a bajnoki pontokért.

A hét végi viadal az 5. Adrienn Gombi-kupáért zajlik majd. A rajt szombaton 8, vasárnap 9 órakor lesz Budapesten, a XV. kerület Wesselényi utca 80. szám alatt, a Best Mobil Kft. telephelyén, a célba érkezés ugyanitt szombaton 18.45-re, vasárnap 13.15-re várható.
A terepraliversenyek útvonala továbbra is titkos, a rendező azonban kijelölt néhány pontot, ahol a szurkolók megcsodálhatják a hazai élmezőny száguldását. Szombaton 10 óra körül a dabasi Kardos-tanyán kétszer két kört tesznek meg a legjobb hazai terepralisok, vasárnap pedig 10.20 körül Domonynál halad el a mezőny.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
1 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik