Spanyolország: Jardel az Alavés játékosa lett

2005.01.29. 13:11
Címkék
A brazil Mario Jardel 2007-ig szóló szerződést írt alá a spanyol második ligában szereplő Alavés labdarúgócsapatához - jelentette a Reuters hírügynökség. A 31 éves csatár egyelőre nem léphet pályára a korábbi UEFA-kupa-ezüstérmes együttesben, mert júniusig szerződés köti az argentin Newell’s Old Boyshoz, Jardel azonban megpróbálja érvénytelenné nyilváníttatni ezt a megállapodást, mert azt állítja, hogy a Newell’s nem fizette ki a megállapodás szerint neki járó összeget.

A gólerős befejező csatár korábban az FC Porto, a Sporting és a Galatasaray szolgálatában állt, de két évvel ezelőtt a pályán kívül tanúsíott viselkedése miatt kirúgták. Azóta alkalmazta már Jardelt az angol Bolton Wanderers, az olasz Ancona és végül a Newell’s, ám a régi formáját mostanáig nem nyerte vissza.

Dimtri Piterman, az Alavés elnöke mindenesetre a türelméről biztosította a támadót; szerinte Jardelnek négy-öt hónapra lesz szüksége, mire fizikailag és mentálisan is megfelelő állapotba kerül.

Az Alavés 2001-ben második lett az UEFA-kupában, 2003-ban azonban kiesett a spanyol első osztályból, és azóta a Segunda Divisiónban tengődik.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
1 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
4 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
4 órája