Donadoni első veresége

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.01.29. 23:16
Címkék
Szombaton délután a Chievo-Livorno találkozóval kezdődött meg a Serie A 21. fordulója.
A mérkőzés 1-0-s hazai sikert hozott, a győztes találatot Tiribocchi szerezte nagyszerű lövésből, és az eredmény azt is jelenti, hogy Roberto Donadoni, az újonc vendéggárda edzője két győzelem után elszenvedte első vereségét az A-ligában.
A forduló szombaton este a Parma-Udinese csatával folytatódott, míg vasárnap nyolc összecsapás következik. Az alábbiakban a két legérdekesebbnek ígérkező összecsapás, a Milan-Bologna és a Palermo-Inter találkozó néhány várható főszereplőjétől gyűjtöttünk be egy-egy nyilatkozatot. "A meccs kilencven perce alatt egy pillanatra sem szabad kihagynunk, mert a Bologna minden apró hibát ki tud használni. Hazai pályán játszunk, úgyhogy mindenképpen nyernünk kell, és remélem, hogy góllal tudok hozzájárulni a sikerünkhöz" - mondta Kaká, a Milan brazil támadója.
"Megpróbáljuk minél többet birtokolni a labdát, bár tudom, hogy a Milan ellen idegenben ez nem lesz egyszerű. Agresszívnak kell lennünk, de nem fogunk beállni védekezni" - ígérte Carlo Mazzone, a Bologna veterán edzője.
"Az Inter a három legerősebb olasz csapat egyike, még akkor is, ha le van szakadva a Juventustól és a Milantól. Természetesen megpróbálunk nyerni ellene, hiszen minél előbb el akarjuk érni a biztos bentmaradáshoz szükséges pontszámot, de bevallom, hogy a három pont megszerzéséhez a szerencsére is szükségünk lesz" - vélekedett Francesco Guidolin, a Palermo mestere.
"A Palermo nagyszerű csapat, különösen hazai pályán tudja magasan tartani a játék ritmusát, amivel teljesen kifárasztja az ellenfeleit. Egyedül ez aggaszt, Adriano és Recoba sérülése miatt nem aggódom, mert Vieri és Martins is tökéletes ékpárt alkot" - jelentette ki Roberto Mancini, az Inter szakvezetője.

Tv: a Sport1 14.45-től a Milan-Bologna, 20.15-től a Palermo-Internazionale, a Sport2 15 órától az Atalanta-Juventus összecsapást közvetíti

B-liga
23. forduló, péntek esti mérkőzések: Empoli-Verona 1-0, Salernitana-Ternana 1-1. A többi mérkőzést vasárnap játsszák.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
1 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
2 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
3 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
3 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
4 órája
Ezek is érdekelhetik