Németország: Hoyzer bíró elismerte bűnösségét

2005.01.27. 15:20
Címkék
Bár eddig tagadott, most elismerte bűnösségét Robert Hoyzer (képünkön) volt másodosztályú futballbíró, akit azzal vádoltak, hogy több mérkőzés eredményét úgy befolyásolta az ítéleteivel, hogy azok jók legyenek a saját fogadásainak.

Az ügyet a berlini bíró kollégái, köztük az élvonbali kerettag Lutz-Michael Fröhlich és Manuel Gräfe, robbantották ki, akik felhívták az egykori FIFA-bíró, Volker Roth figyelmét néhány furcsaságra, amit Hoyzer körül tapasztaltak. Mellettük a Hamburg csapata is nyomozott, akik szenvedő részesei voltak Hoyzer fogadásainak, ugyanis pechükre a Paderborn-Hamburg kupamérkőzésen a 25 éves spori ellenük fogadott, így adott ellenük két büntetőt, s kiállította Mpenzát.

A fent említett kupameccs mellett több harmadik vonalbeli (Regionalliga) találkozón is felmerült a gyanú, hogy Hoyzer érdekeinek megfelelő eredmények születtek. Az egyetemista játékvezetőről egyébként az is megjelent, hogy horvát maffiakapcsolatai is vannak.

Nemcsak Hoyzer meccseit vizsgálják, hanem több másik találkozót is, köztük az Essen-Köln összecsapást, ahol Felix Zwayer asszisztenst próbálták telefonon megkörnyékezni, ám a szintén berlini partjelző nem jelentette kollégájának, Gräfe-nek az esetet, de visszautasították, hogy ők belenyúltak volna a meccsbe.

Hoyzerre visszatérve valószínűleg büntetőeljárás indul ellene, s egyes hírek szerint akár öt éves börtönbüntetésre is számíthat.

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Tabella, fordulóról fordulóra 2004-05

A Bundesliga csapatai 2004-05
Minden, amit a bajnokságról tudni kell 2004-05



Szavazás

Ki lesz a Bundesliga bajnoka 2004-2005-ben?



Szavazás

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
14 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
21 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
36 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája