Bundesliga: újabb meccseket vizsgálnak

2005.01.25. 14:58
Címkék
Nagy vihart váltott ki Németországban a Paderborn-Hamburg Német Kupa-mérkőzés ügye, amely után bebizonyították, hogy Robert Hoyzer játékvezető úgy vezette a mérkőzést, hogy korábban fogadott a Paderborn győzelmére. A 25 éves berlini bíró két büntetőt adott a Hamburg ellen, valamint kiállította a reklamáló Mpenzát. Az ügyet berlini kollégái (Lutz-Michael Fröhlich, Manuel Gräfe, Olaf Blumenstein és Felix Zwayer) robbantották ki, akik felhívták a figyelmét a vezetőségnek néhány furcsa dologra, de kijelentették, hogy nem gondolták volna, hogy Hoyzer elcsalja a meccseket.

Hoyzerrel kapcsolatban egyébként még több találkozót vizsgálnak, amelyeket a harmadik ligában vezetett, és amelyekről felmerült, hogy szándékosan tévedett egyik-másik csapat kárára, illetve javára. A károsult csapatok kijelentették, hogy perelnének, ha bebizonyosodnak a vétkek, miszerint Hoyzer elcsalta a találkozókat.

A második ligás Essen-Köln (2-2) meccset is vizsgálta a Német Labdarúgó-szövetség, ugyanis ott az egyik asszisztens, Zwayer (képünkön) a mérkőzés előtt kapott egy telefonhívást, amiben azt kérték, hogy bizonyos szempontok szerint működjön közre. A szintén berlini asszisztens azonban megszakította a hívást. A mérkőzés játékvezetője, az élvonalbeli kerettag Manuel Gräfe, valamint a másik asszisztens, Markus Häcker azt vallotta, hogy Zwayer egy szót sem szólt nekik a hívásról, valamint közösen utasították vissza azt a feltételezést, hogy manipulálták volna a mérkőzést.
Legfrissebb hírek

Magyar edző, a korábbi sportriporter a vb-nyolcaddöntős neveltjéről

Foci vb 2026
25 perce

Magyar edző a vb-nyolcaddöntős neveltjéről

Foci vb 2026
29 perce

Molnár Martin dobogóra állna a Hungaroringen

Egyéb autó-motor
47 perce

Umathum Ádám: Mindent megteszünk, hogy a csoportkörben, Európában tudjunk szerepelni

Labdarúgó NB I
1 órája

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
1 órája

Udvardy párosban is búcsúzott a wimbledoni tenisztornától

Tenisz
1 órája

Az Opta szerint 82 százalék, hogy a spanyolok továbbjutnak

Foci vb 2026
1 órája

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik