Anglia: pénzbüntetés a Bellamy-saga vége

2005.01.25. 21:22
Címkék
Valószínűleg lezárult a Newcastle United sztárja, Craig Bellamy (képünkön) és menedzsere, Graeme Souness között október óta tartó vita egy fejezete.

Pénteken lángolt fel a legújabb vita a 25 éves játékos és az angol labdarúgó-bajnokság élcsapatához szeptemberben érkezett szakvezető között, amikor Bellamy megelégelte, hogy edzője a középpályán játszatja a csatársor helyett, és sérülésre hivatkozva távozott az edzésről. Souness nyilvánosan azzal vádolta meg játékosát, hogy az csak tettette a sérülést, és büntetésből kihagyta a csapatból a vasárnapi, Arsenal elleni meccsen. A labdarúgó cserébe hazugsággal gyanúsította az edzőt, mire a Newcastle elnöke, Freddy Shepherd azt mondta, Bellamy "megcsalta" a csapatot, játékostársait és a szurkolókat is.

Kedden a walesi válogatott játékos nem vett részt az edzésen, ráadásul klubja két heti fizetésére, 80 ezer fontra (azaz 28,3 millió forintra) büntette. Átadólistára azonban nem tették, bár korábban ez a lehetőség is szóba került. Az érintettek azonban cáfolták a híreszteléseket.

"Nem akarom, hogy a szurkolók egy percig is azt higgyék, hogy nem akarok ebben a csapatban játszani. Bármilyen poszton szívesen játszom, akár a kapuban is. Jelenleg nehéz helyzetben vagyok, de soha nem akarnám elhagyni a Newcastle-t, ez a gárda sokat jelent nekem" - fogadkozott ma Craig Bellamy.

"Ez a büntetés nem a pénzről szól, hanem arról, hogy egy játékos azt képzeli magáról, hogy fontosabb, mint a csapat. Senki sem az. Sem az elnök, sem a menedzser, sem bármelyik játékos. Senki." - nyilatkozta Shepherd.

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Premier League 2004-2005

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Premier League csapatai 2004-2005

Mindent a bajnokságról

Magyar légiósok Angliában




Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg az angol bajnokságot?



Legfrissebb hírek

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
24 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
3 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája