Nagy veszélybe került a három gigász uralma

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.01.21. 23:14
Címkék
Több mint két évtized után ismét esély van arra, hogy megtörjön a nagy hármas (Ajax, Feyenoord, PSV) uralma Hollandiában, ehhez mindössze arra van szükség, hogy az AZ Alkmaar a tavaszi folytatásban is úgy teljesítsen, mint az ősszel.
A szezon végéig még Co Adriaanse által dirigált együttes több lőtt góljának köszönhetően az élen áll, és ha ez újabb 17 forduló után is így maradt, 1981 után ismét ő szakítja meg a nagyok uralmát.Nehezíti az AZ helyzetét, hogy a tavasszal már nem sötét lóként kell küzdenie, hanem nyomja az esélyesség terhe. "Majd most, amikor figyelnek rájuk, eldől, mit tudnak. Nyomás alatt lesznek, kiderül, mit is érnek valójában - mondta erre Fehér Csaba, az üldöző PSV magyar légiósa. - Minden elismerést megérdemelnek, holland viszonylatban kiscsapatként állnak az élen, az UEFA-kupában is életben vannak, és nagyon jó futballt játszanak. Nekünk nem lehet más a célunk, mint befogni és megelőzni őket. Az ősszel jól szerepelt a PSV, ezért, ha őszinte akarok lenni, az edzőnek nincs oka változtatásra. De nekem az a célom, hogy minél több mérkőzésen pályára lépjek, remélem, ez is összejön. A felkészülésem jól sikerült, akárcsak a többi huszon-egynéhány társamnak, úgyhogy előnybe biztosan nem kerültem."Fehér a PSV első szombati meccsén rögvest régi ismerősökkel csaphat össze, hiszen korábbi együttese, a NAC Breda vizitál a Philips-stadionban. Ha minden jól megy, Pető Tamással a soraiban. "Én csak azt szeretném, ha a tavaszszal végig egészséges lennék, és játszhatnék minden mérkőzésen - fogalmazott a válogatott futballista, aki sorozatos sérülései, illetve doppingvétségért kapott eltiltása miatt kihagyta az őszi idényt. - A felkészülésem jól sikerült, egészséges voltam, de ezt gyorsan lekopogom, mert amilyen az én szerencsém… Tény, régen voltam ilyen jól. Azt hiszem, a Bredának a bajnokságban a középmezőny lehet a cél, a kupában viszont szeretnénk minél tovább eljutni. Ha lehet, akkor a döntőig."A NAC a bajnokságban vélhetően többek között egy másik magyar érdekeltségű csapattal, a Bodnár Lászlót és Bodor Boldizsárt is a soraiban tudó Roda JC-vel is kénytelen megküzdeni a jobb helyekért, ugyanakkor az UEFA-kupás helyre hajtó Feyenoordot már aligha érik utol. A rotterdamiak kapuját a tavasszal újra Babos Gábor védi majd, a magyar hálóőr az őszi idény végi kényszerszünetet követően a télen visszaszerezte a helyét Patrick Lodewijkstől. De azt ő sem tudja, mit lehet várni a tavasszal a szeszélyes Feyenoordtól.Holland Casino Eredivisie
A 18. forduló nyitó mérkőzésén: AZ-NEC 1-1 (Perez 45., ill. Niedzielan 23.).
A többi mérkőzést szombaton és vasárnap játsszák.
Legfrissebb hírek

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
9 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
11 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
11 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
24 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
42 perce

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
44 perce

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
45 perce

Még nincs 21 éves, de már öt gólban játszott döntő érdemeket ezen a vb-n

Foci vb 2026
47 perce
Ezek is érdekelhetik