Asztalitenisz: Waldner - megy vagy marad?

2005.01.20. 22:45
Címkék
Sokan az asztalitenisz valaha élt legnagyobb alakjának tartják a svéd Jan-Ove Waldnert, ám egyre inkább közeledik az idő, amikor a most negyven felé közeledő világsztárról - legalábbis ami a játékos-pályafutását illeti - már csak múlt időben beszélhetünk.
Minden svédek JO-ja ugyanis elhatározta, hogy a tavaszi sanghaji egyéni világbajnokság után - legalábbis a nemzetközi szerepléstől - viszszavonul. "Hosszú ideje, már csaknem két és fél évtizede ott vagyok a világ élvonalában, ami ebben a sportágban borzasztóan hosszú idő.

Azt hiszem, nem is lehetne méltóbb a búcsú, mint egy Kínában rendezendő világbajnokságon. Igaz, a következő, 2008-as olimpia is Kínában lesz, de azt hiszem, hogy egy újabb olimpiai ciklust már nem lenne engergiám végigcsinálni" - mondta nemrégiben az Athénban 38 esztendősen még negyedik helyen végző "zseni", aki arra a kérdésre, hogy visszavonulása után mivel foglalkozik majd, még nem tudott egyértelmű választ adni.

A pletykák szerint ez nem véletlen: hiába keresett a pályafutása során rengeteg pénzt, a takarékosság soha nem volt az erőssége, hol a lóverseny, hol a rulett, hol pedig a szomját oltó nedű vitte el a pénzét, s igazából kevés tartaléka maradt. Már ha igazak a pletykák. Akárhogy is, az egészen biztos, hogy szereti a jólétet, s ha másért nem, akkor ezért elképzelhető, hogy még meggondolja magát és folytatja a játékot.
Legfrissebb hírek

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
12 perce

Xhaka a mélységipassz-király

Foci vb 2026
17 perce

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
22 perce

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
28 perce

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
53 perce

Zalánki Gergő visszatér a Pro Reccóhoz – hivatalos

Vízilabda
1 órája

A rekordok éve: amíg bírja, nyomja! – interjú Kozák Lucával

Képes Sport
1 órája

Először lesz magyar női bírópáros egy kézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik