Újra zárt kapuk mögött a Roma

MISUR TAMÁS, MTIMISUR TAMÁS, MTI
2005.01.18. 22:04
Címkék
A sorozatos szurkolói rendbontások miatt egy éven belül már hatodszor zárják be a Roma stadionját.
A fővárosiak azután kényszerülnek újfent üres lelátók előtt játszani, hogy múlt csütörtökön az 5-1-es vendégsikerrel végződött sienai kupanyolcaddöntőt nézőtéri randalírozás miatt félbe kellett szakítani. A Roma fanatikusai és a hazaiak ultrái is bevetették pirotechnikai arzenáljukat, mire a játékvezető az öltözőbe parancsolta a csapatokat, s a találkozó csak 70 perc elteltével folytatódhatott. A megvadult nézőket csitítani akaró csapatkapitányt, Francesco Tottit saját hívei kifütyülték és palackokkal dobálták meg. A botrány miatt a Romának jövő szerdán semleges stadionban, zárt kapuk mögött kell lebonyolítania a Fiorentina elleni kupanegyeddöntő első mérkőzését.
A kupából óriási meglepetésre az Atalanta ellen elbúcsúzó Juventus bejelentette, hogy "adminisztratív nehézségek" miatt szerdáról későbbre csúszik az új igazolás, Adrian Mutu bemutatása. Mint ismeretes, a Chelsea szerint a Juve nem szerződtethette volna le a kokainhasználat miatt eltiltását töltő román támadót. Szintén a Juvéval kapcsolatos átigazolási hír, hogy a ,,zebrák" kölcsönadták a volt válogatott Nicola Legrottagliét a Bolognának, illetve hogy eldőlt: Alessio Tacchinardit nem adják a Barcának. (Helyette állítólag az Atalantát erősítő veterán Demetrio Albertinit akarja leigazolni a Barcelona.) A Juventus hívei kedden örömmel tudták meg, hogy a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint Gianluigi Buffon volt a 2004-es esztendő legjobb kapusa. A Juventus hálóőre nagy fölénnyel védte meg címét, amelyet tavalyelőtti produkciójával nyert el először. A második helyen a Chelsea cseh légiósa, Petr Cech, a harmadikon pedig a Milant erősítő brazil Dida végzett.
Messinában szerdán 20.30-tól pótolják be a 16. fordulóban félbeszakadt Messina-Atalanta mérkőzést, amelyet a pálya állapota miatt nem tudtak lejátszani.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
1 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
6 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
20 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
25 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
43 perce

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
51 perce

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
56 perce

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik