F1: bemutatták az új BAR-Hondát

2005.01.16. 17:08
Címkék
Harmadik csapatként ma a BAR-Honda is bemutatta a 2005-ös Formula-1-es szezonra épített új autóját Barcelonában. A BAR007 kódjelű versenygép Nick Fry, a csapat igazgató szerint egy új korszak kezdetét jelenti a BAR-Honda történetében. A sportvezető hozzátette: a 2007-ig tartó hároméves ciklusban szeretnének világbajnokságot nyerni.

Az előző évi, sikeres konstrukciónak bizonyult B006-oshoz képes az új modell formatervezésében és a felépítés minőségében további fejlődést mutat. A legszembetűnőbb külső változások az új aerodinamikai szabályoknak köszönhetőek, belül pedig a könnyű, karbon-kompozit anyagból gyártott sebességváltó jelenti az egyik legkomolyabb előrelépést.

A csapatban 45 százalékos tulajdonrészt szerzett Honda autógyár olyan új motort fejlesztett ki 2005-re, amelynek az idei regulák szerint már két versenyt kell majd kibírnia. Az erőforrás egyébként kisebb, könnyebb, és úgy van megtervezve, hogy általa az autó súlypontja közelebb kerül a talaj szintjéhez, ami jobb útfekvést és gyorsulást tesz lehetővé.

A BAR-Honda két versenyzője ebben az évben is az angol Jenson Button és a japán Szato Takuma lesz. A csapat ettől az évtől már a Michelin francia gumigyártó abroncsait használja majd.

Az NSO ajánlja:



A vb végeredménye
Formula-1 adatbank 2004
Futamról futamra, 2004
Edzéspárbaj

Egyéni világbajnokok



Szavazás

Hol folytatja Baumgartner Zsolt?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Ön szerint ki lesz Michael Schumacher első számú kihívója 2005-ben?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Az alábbiak közül ki szerzi meg élete első futamgyőzelmét 2005-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
8 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
19 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
26 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
31 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
33 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
1 órája

Zöld-foki-csoda, curacaói pontszerzés – kis csapatok nagy pillanatai a vb-n

Képes Sport
1 órája

Dél-Korea: elmenekült hazájából a volt szövetségi kapitány

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik