F1: Massa elégedett az új Sauberrel

Vágólapra másolva!
2005.01.14. 21:51
Címkék
Első kilométereit tette meg a versenypályán a Sauber-Petronas Formula-1-es csapat új négykerekűje, a tegnap bemutatott C24-es. A versenygéppel a brazil Felipe Massa körözött Valenciában.

A dél-amerikai pilóta 64 kört tett meg, a legjobb ideje 1:12:080 perc volt. Massa ezt követően rendkívül elégedetten nyilatkozott.

"Az a tény, hogy az új autót szinte én tarthattam a keresztvíz alá, azt jelenti számomra, hogy megbíznak bennem, és számítanak rám a Saubernél - fogalmazta meg költői gondolatait a tehetséges versenyző. - Arra összpontosítottam, hogy a lehető legtöbbet mondjam el a mérnököknek arról, amit menet közben tapasztaltam, hogy a beállításokon sikerüljön javítanunk. Ebben nagy előrelépést értünk el ma."

Massa úgy gondolja, hogy a C24-es megbízható jármű, amellyel egyre inkább számolniuk kell majd a riválisoknak.

"Majdnem hetven kört tettem meg bármiféle komoly probléma nélkül, ez bizakodóvá tesz. Azt hiszem, ez kezdetnek jó, ám hogy hol tartunk valójában, az majd csak Melbourne-ben, a szezon kezdetén derül ki."

Felipe Massa holnap folytatja a tesztelést Valenciában, vasárnap viszont már Jacques Villeneuve veszi át tőle a volánt.

Az NSO ajánlja:



A vb végeredménye
Formula-1 adatbank 2004
Futamról futamra, 2004
Edzéspárbaj

Egyéni világbajnokok



Szavazás

Hol folytatja Baumgartner Zsolt?


Szavazás

Ön szerint ki lesz Michael Schumacher első számú kihívója 2005-ben?


Szavazás

Az alábbiak közül ki szerzi meg élete első futamgyőzelmét 2005-ben?

Legfrissebb hírek

„A spanyol játékvezető fejszéje lesújtott Magyarországon” – bolgár lapszemle

Bajnokok Ligája
27 perce

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
58 perce

Papp Kristóf: Revansot akarunk venni!

Európa-konferencialiga
1 órája

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
8 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
8 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
8 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
8 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik