A homokban ezúttal hallgattak a motorok

TÓTH ANITA jelenti BamakóbólTÓTH ANITA jelenti Bamakóból
Vágólapra másolva!
2005.01.12. 23:27
Címkék
Elment a "sivatag oroszlánja", s a motorok egy napra csendben maradtak. Fabrizio Meoni halála mélyen megrázta az egész Dakar-mezőnyt, főképp természetesen a motorosokat, ezért a rendezőség úgy döntött, nekik nem kell versenybe szállniuk szerdán, hanem repülőgépekkel Bamakóba szállítják őket.
Kedd este még az is kérdéses volt, hogy a gyári KTM-alakulat folytatja-e egyáltalán a viadalt, utóbb azonban a pilóták arra az elhatározásra jutottak: Meoni azt akarná, hogy menjenek tovább.
Milyen furcsa az élet, két hete sincs, hogy Barcelonában Cyril Despres és Fabrizio Meoni a rajtdobogón kezet nyújtott egymásnak, és megfogadta: a néhány hónappal ezelőtt tragikus versenybalesetben elhunyt Richard Sainct emlékére a pódiumra áll Dakarban. És most Despres-nek egyedül kell cipelnie ezt a terhet. A francia bevallotta, bár nem érez túl sok tüzet magában a küzdelemre, a két halott barátja tiszteletére megpróbál nyerni.

Despres teljesíteni akarja fogadalmát

Giniel de Villiers pályafutása második szakaszgyôzelmét aratta a Dakaron, de csak az elsôt a sivatagban
Giniel de Villiers pályafutása második szakaszgyôzelmét aratta a Dakaron, de csak az elsôt a sivatagban
Giniel de Villiers pályafutása második szakaszgyôzelmét aratta a Dakaron, de csak az elsôt a sivatagban
A szokásos esti versenyzői eligazítás is más volt, mint a többi. Egyperces néma gyásszal kezdődött: lekerültek a fejekről a baseballsapkák, mindenki fél térdre ereszkedett: és a mezőny egyik legkiemelkedőbb alakjára emlékezett.
Az autók reggel fekete gyászszalaggal álltak oda a rajtkapuhoz, és jó néhány motor külseje is megváltozott a tragédia kiváltotta szünnap során. Jean Brucy például Fabrizio Meoni-feliratokkal és csillagokkal dekorálta ki a motorját, Despres pedig a rajtszáma tetején keresztbe ragasztotta a kétszeres Dakar-győztes olasz motorjára készített matricát, amelyen a neve van, az olasz zászló és a vércsoportja. Majd ezt még nem érezvén elégnek, tollal egy nagy négyest rajzolt a saját kettes rajtszáma fölé… A francia egyébként a világon senkinek sem hajlandó nyilatkozni a haláleset kapcsán, a team sajtófőnökével "üzente" az újságíróknak, tartsák tiszteletben, hogy nem csupán csapattársát, hanem egyik legjobb barátját veszítette el.
Hiába az egynapos szünet, abban mindenki egyetért, hogy a hátralévő négy szakaszon pokoli súly nyomja majd a versenyzők vállát.
A szomorú téma után térjünk vissza kicsit a viadalhoz, hiszen azoknak, akik rajtoltak, a második maratoni szakasz kezdődött el szerdán. Méghozzá elég hosszú, és a versenyigazgató leírása alapján a navigáció szempontjából rendkívül nehéz nappal. Márpedig Patrick Zaniroli véleményét komolyan lehet venni, hiszen ő sokak szerint azért született erre a földre, hogy a lehető legtöbb fejtörést okozza a versenyzőknek. Szóval ha valamire ő azt mondja, nehéz, mindenki biztos lehet abban, hogy az úgy is van.

Szavazás

Ki nyeri az autósok versenyét a 2005-ös Dakaron?


Szavazás

Melyik lesz a legjobb magyar páros a 2005-ös Dakaron?

…és ki lesz a legjobb motorosunk?

---- Ezért aztán az éllovas Mitsubishi navigátorai "nagygyűlést" tartottak csapaton belül, miként oldják meg a rendkívül nehéznek ígérkező feladatot. Nos, nem rajtuk múlt, de ezen a napon a Pajeróknak nem sikerült kisajátítaniuk az első helyet. A nissanos Giniel de Villiers ugyanis megszerezte pályafutása második Dakar-szakaszgyőzelmét (az elsőt egy évvel ezelőtt aratta Castellónban). A dél-afrikai pilótát tartják a mezőny egyik legtehetségesebb fiataljának, és nem véletlenül. Miközben csapata két nagyágyúja közül az egyik (Colin McRae) már nincs versenyben, a másik (Ari Vatanen) pedig folyamatos technikai gondokkal küszködik, és már esélye sincs a jó eredmény elérésére, addig De Villiers negyedik az összetettben. A hátránya jókora (több mint négy óra az éllovashoz képest), úgyhogy saját erőből esélye sincs előrébb lépni, viszont ott toporog a tűz közelében, ugrásra készen arra az esetre, ha valaki hibázik az éllovasok közül.
Utólag a versenyzők bevallották, hogy ezen a napon tényleg az okozta számukra a legnagyobb fejtörést, hogy nagyon sokszor kellett irányt váltani, szűk, kanyargós utakon közlekedni. Nehéz volt előzni, de ahol lehetett, ott egymást kerülgették (Peterhansel, Alphand, De Villiers és Saby volt a szereplője a vonatozásnak), végig nagyon figyelve arra, hogy a nagy porban ne ütközzenek egymásnak. A szakasz végére mindannyian holtfáradtak voltak.

Darázsiék kitűntek a mezőnyből

Az összetettben továbbra is a címvédő Stéphane Peterhansel áll az élen, őt csapattársa, Luc Alphand követi, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán pedig a Volkswagen hölgy versenyzője, Jutta Kleinschmidt tanyázik. A Volkswagennel kapcsolatos hír, hogy a viadalt bombaformában, szakaszgyőzelmekkel kezdő Robbie Gordonnak ezen a napon sem kedvezett Fortuna: két és fél órát szerelt a szelektív szakaszon, mert eltört az egyik féltengelye.
A kamionosok mezőnyében ezen a napon meglepetésre nem az összetettben vezető, és az utolsó ellenőrző pontig az élen álló Firdaus Kabirové, hanem Gerardus de Rooyé lett a részsiker, de ami még ennél is jobb hír (legalábbis a magyar szurkolók számára), hogy gyorsaságával kitűnt a mezőnyből a Darázsi Zsolt, Tagai Róbert, Szalai Norbert trió. Az első ellenőrző ponton a hetedik, a másodikon a második (!) volt a MAN kamion legénysége, az óriásgépekkel foglalkozó újságírók el is kezdték kérdezgetni, ki ez a fiú. És leesett az álluk, amikor megtudták, hogy ez a kamion tulajdonképpen azért indult a versenyben, hogy szervizhátteret nyújtson a Szalay-féle autós párosnak. Merthogy szerszámokkal és alkatrészekkel megpakolva ez a második hely (még ha csak részeredmény is, hiszen később Darázsiék megálltak segíteni Szalayéknak) még nagyobb teljesítmény. ---- 12. nap, Kiffa-Bamako (összekötő szakasz: 25 km, szelektív szakasz: 586 km, összekötő szakasz: 208 km).
Autósok: 1. De Villiers, Lurquin (dél-afrikai, belga, Nissan Pick-Up) 7:20:58, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi Pajero V60) 3:01 p h., 3. Alphand, Picard (francia, Mitsubishi Pajero Evo) 6:27 p h., …33. Palik, Darázsi G. (magyar, Nissan Pick-Up) 2:59:04 ó h.
Kamionosok: 1. G. de Rooy, Colsoul, Slaats (holland, belga, holland, DAF) 9:35:14, 2. Kabirov, Beljajev, Mokejev (orosz, Kamaz) 5:17 p h.

Az összetettben.
Autósok: 1. Peterhansel 41:05:13, 2. Alphand 23:16 p h., 3. Kleinschmidt (német, Volkswagen Touareg) 1:18:47 ó h., …14. Palik 20:26:59 ó h.
Motorosok: 1. Despres (francia, KTM 660) 35:13:04, 2. Coma (spanyol, KTM 660) 14:50 p h., 3. Esteve Pujol (spanyol, KTM 660) 22:23 p h., …25. Varga (magyar, KTM 660) 9:09:52 ó h., …86. Nagy P. (magyar, KTM 660) 34:40:00 ó h.
Kamionosok: 1. Kabirov 55:13:02
A többi kamionos és a többi magyar versenyző lapzártánkig nem ért célba.
Következik: 13. nap, Bamako-Kayes (összekötő szakasz: 205 km, szelektív szakasz: 370 km, összekötő szakasz: 93 km)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik