Kezd elegük lenni Elberből

K. Zs.K. Zs.
2005.01.10. 21:46
Címkék
"A profik között soha többet nem játszik" - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Jean-Michel Aulas, a Lyon klubelnöke a L'Équipe című sportnapilap tegnapi számában.
Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Francia bajnoki tabella, fordulóról fordulóra
Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Francia bajnoki tabella, fordulóról fordulóra
A csapaton belüli száműzetés nem másra vár, mint Giovane Elberre, aki sokadszor is kivívta a francia bajnokcsapat nagyhatalmú elnökének haragját. Most éppen azzal, hogy nem tért vissza időben Brazíliából, és nem jelent meg a karácsonyi szünetet követő első edzésen.
Elber kálváriája a nyáron kezdődött, amikor az egyik bajnoki mérkőzésen súlyos bokasérülést szenvedett. Bár a klubja tiltotta, az először Franciaországban kezelt brazil megoperáltatta magát Németországban, majd - miután nyilvánosan kritizálta a francia csapat orvosi stábját, őket okolván sérülése súlyosbodásáért - novemberben megtette ezt még egyszer. Azon túl, hogy a francia doktorokat illető kritikája miatt bírósági eljárás vár rá, klubja arra készül, hogy amatőr státusba helyezi őt - legfőképpen azért, mert a keretben csak négy EU-n kívüli játékos szereplhet, márpedig hadra fogható honfitársai (Cacapa, Cris, Juninho Pernambucano, Nilmar) kiteszik a létszámot.

Elber önfejûsége bajt hozhat rá
Elber önfejûsége bajt hozhat rá
Elber önfejûsége bajt hozhat rá
"Szakításról nem beszélhetünk, mert Giovane a csapat tagja marad, csak éppen nem a profik között készül. Nehéz helyzetét elsősorban saját magának köszönheti. Öntörvényű ember, aki csak azt teszi, amihez kedve van, akkor és úgy, ahogyan neki tetszik. Bármit tesz, abból nekünk csak gondunk származik" - foglalta össze a helyzetet Aulas.
Francia lapinformációk szerint egyébként a Lyon szívesen látná Fernando Morientest, ha ő mégsem igazolna a Liverpoolba. A Real Madridban rendre létszámon felülinek bizonyuló támadó az előző idényben remek produkciót nyújtott Franciaországban, mint emlékezetes, a Bajnokok Ligája döntőjébe bejutó Monaco színeiben BL-gólkirály lett.

Tv: a Sport1 ma 20.45-kor élőben közvetíti a Lille-Marseille bajnokit
Legfrissebb hírek

Juharlevél a szélben – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2 perce

Szocsi emléke – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
6 perce

A ghánai válogatott is kapitányt vált, Carlos Queiroz távozik

Foci vb 2026
10 perce

Menesztették a jordániai kapitányt

Foci vb 2026
19 perce

Bruno Guimaraes büntetőt hibázott!

Foci vb 2026
25 perce

A brazilok szerint Alisson gólt rúg, a norvégok 7–1-es sikert várnak – egy Costa Rica-i szurkoló meg szimplán csak nagyon jól érzi magát a meccs előtt

Foci vb 2026
37 perce

Elkezdődött a Brazília–Norvégia nyolcaddöntő

Foci vb 2026
41 perce

Még nem fordult elő vb-n, hogy valaki piros lappal játszhatott a következő meccsen

Foci vb 2026
45 perce
Ezek is érdekelhetik