Kevés a pénz, de dolgoznak

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2005.01.09. 22:44
Címkék
Alig akad ma olyan atlétikai szakosztály az országban, amelyet ne fenyegetne a megszűnés réme. Az eddig olcsónak tartott sportágról ("Elég egy pár szögest venni a gyereknek") kiderült, hogy sokba kerül, mert ami korábban természetes volt - hogy álltak a pályák, hogy volt áram és fűtötték az öltözőket - most mind veszélybe került. Most a Szilágyi úti pályáról és az UTE szakosztályáról érkeztek ijesztő hírek.
- Én is csak a sajtóból értesültem arról, hogy a negyedik kerületi önkormányzat vállalta a sporttelep üzemeltetését - magyarázta Csoma Ferenc, a szakosztály vezetője. - Az újpesti újságból azt is megtudtam, hogy a pályán továbbra is lehet majd sportolni, de a piaci viszonyoknak megfelelően.- Gondolom, ez utóbbi megijesztette.- Természetesen, hiszen a néhány millió forintból gazdálkodó szakosztályunk nem tudná kifizetni a villany- vagy a fűtésszámlát, a pályabérletről nem is beszélve. Eddig jelképes összegért, egy forintért használhattuk a létesítményt. Szerencsére az önkormányzati képviselők és a klub vezetése is megnyugtatott, úgy tűnik, a korábbiaknak megfelelően edzhetünk tovább.- Milyen körülmények között kezdik az új évet?- Mindössze négyszázezer forinttal indultunk, és kétmillió-kétszázezerre van ígéretünk. Egymilliót a klubtól kapunk, a többit a NAP-programtól várjuk. Így csupán néhány élversenyzőnknek tudunk minimálbért adni. A rúdugró Molnár Krisztina továbbra is a mi versenyzőnk marad, a diszkoszvető Varga Roland viszont eligazol tőlünk. A súlylökő Bíber Zsolttal mi bontottunk szerződést.- Miért?- Korábban fontos volt, hogy hol végzünk a szakosztályi pontversenyben, hiszen ennek alapján kapták az egyesületek a központi támogatást. Ma ennek már alig van jelentősége, így inkább a saját nevelésű versenyzőinkért küzdünk.
Legfrissebb hírek

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
9 perce

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
11 perce

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
12 perce

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
22 perce

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
25 perce

Izraelé a hetedik hely a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
25 perce

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
1 órája

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik