Érzi, amint átröppen a lécen

"Pedig már nem vagyok a régi - magyarázza. - Megromlott a hallásom, és a három évvel ezelőtti gyomorműtétem óta nem nagyon hagyom el a lakást. Most már két hónapja nem voltam kint, akkor is azért kerültem orvoshoz, mert elestem, és eltörött a vállam."
A kerek évforduló alkalmából azonban olimpiai bajnokunknak ismét ünneplőbe kellett öltöznie, hiszen egy nappal születésnapja előtt az ő tiszteletére rendezett fogadást a Magyar Olimpiai Bizottság.

Három után a ráadás ért aranyérmet

"De szeretnék már túl lenni ezen az összejövetelen! - mondogatta indulás előtt az egykor nyúlánk, ma apró termetű Csák Ibolya. - Mindig nagyon élveztem a versenyeket, örültem a győzelmeknek, de az utána következő ünneplés a legtöbbször feszélyezett. Persze jó érzés, hogy annyian gondolnak rám, és jó felidézni az emlékeket, de sokszor hihetetlennek érzem, hogy mindez hatvannyolc évvel ezelőtt történt. Élénken élnek bennem az akkori élmények, néha szinte érzem, ahogyan átröppenek a léc felett."
1936. augusztus 9-én zsúfolásig megtelt a berlini Olimpiai stadion. A hangulat fantasztikus volt, a közönség tombolva buzdította a hazai versenyzőket, de olykor a lelkes magyar tábor szurkolása is hallatszott. A 160 centiméteres magasságon csak a német Elfriede Kaun, a brit Dorothy Odam és Csák Ibolya jutott túl, a 162 centimétert mindannyian háromszor leverték. Ezután következtek az ilyenkor szokásos negyedik kísérletek. Először a német lány próbálkozott, hosszan készülődött, ám rontott. A brit nem várt sokat, s már lent is volt a léc a homokban. Következett Csák Ibolya. Nem tűnt túlzottan idegesnek, jól összpontosított, s átlibbent a léc felett. Övé lett az aranyérem.
"A németek azt szerették volna, ha az ő versenyzőjük nyer, s bizony mérgesek voltak, amiért keresztülhúztam a számításukat. Nekem szerencsém volt. Nem csupán ott, hanem korábban is. Egy véletlenen múlt ugyanis, hogy Balogh Lajos segíteni kezdett nekem az edzésben, márpedig nélküle sohasem értem volna el ilyen eredményt. 1934-ben vagy 1935-ben történt, hogy egy atlétikai versenyen nem rendeztek magasugrást, ezért a viadal után néhányan a magunk szórakoztatására előhoztuk a magasugrómércéket és a lécet. Elkezdtünk ugrálni, s akkor jött oda hozzánk a távolugró Lali. Nagyon csendes, rendes fiú volt, távolban országos csúcsot tartott, és angol bajnokságot is nyert. Nézte, ahogyan nekifutok a lécnek, aztán azt javasolta, hogy messzebbről induljak és hosszabbakat lépjek. Ô tanította meg nekem az úgynevezett Porter-technikát, az ollózást. Később ezzel értem el a sikereimet. Ilyen kis dolgon múlt, hogy olimpiai aranyérmes lettem. Ha azon a napon nem ugrálgatunk verseny után..." ---- K ---- C