Kis megint remekelt

Vágólapra másolva!
2005.01.04. 22:48
Címkék
A Szmarába vezető autó- és motorgyilkos sziklás szakasz alaposan megritkította a mezőnyt, ám szerencsére a magyarok közül mindenki elérte a tábort.
Liszi László a majdnem széria Mitshubishivel továbbra is az elsô százban száguld a szenegáli fôváros felé
Liszi László a majdnem széria Mitshubishivel továbbra is az elsô százban száguld a szenegáli fôváros felé
Liszi László a majdnem széria Mitshubishivel továbbra is az elsô százban száguld a szenegáli fôváros felé
Liszi László a majdnem széria Mitshubishivel továbbra is az elsô százban száguld a szenegáli fôváros felé
Liszi László a majdnem széria Mitshubishivel továbbra is az elsô százban száguld a szenegáli fôváros felé
Liszi László a majdnem széria Mitshubishivel továbbra is az elsô százban száguld a szenegáli fôváros felé
Elsőként természetesen a motorosok, hiszen ők rajtoltak a leghamarabb, ráadásul didergető hidegben. Varga Ákos például legalább három kabátot szedett magára, hogy az összekötő szakaszon ne fázzon, ennek következményeként viszont az ominózus ruhadarabokat egész nap cipelnie kellett. Ezúttal is ő volt a leggyorsabb magyar két keréken (43.), pedig nem is hajtotta túl magát. Visszariasztotta, hogy még bele sem melegedett a motorozásba, két nagyon súlyos balesetnek is szemtanúja volt.
Akkor aztán ő is visszavett a tempóból, és megpróbálta a lehető legkíméletesebben végigvinni a motorját a sziklás részeken. "Eddig úgy éreztem, mintha flúgos futam lenne a Dakar, mert több száz kilométert tettünk meg, és még alig versenyeztünk - mondta Varga. - Na, ma aztán kijutott a jóból: voltak technikás részek is, meg hoszszú egyenesek is. A végén azt hittem, hogy defektet kaptam, de kiderült, hogy csak rettenetesen elkoptak a gumik a borzalmas terepen."

Képtelenség volt kikerülni a sziklákat

Nagy Péter (55.) is egyetértett azzal, hogy egyetlen pillanatra sem hagyhatott ki az ember ezeken az utakon. A rajt után ketten megelőzték, és ő is előzött néhányszor, a végére viszont már eléggé elfáradt. "A felnik néha akkorát kaptak a köveken, hogy már nekem fájt - nézett rá bánatosan a motorja elejére Nagy. - Ilyen kősivatagot én még nem láttam, itt egyszerűen képtelenség kikerülni a sziklákat."
Hermann Henriknek volt talán a legnehezebb dolga, hiszen neki nemhogy nem gyógyult meg a lába a két héttel ezelőtti autóbalesete után, hanem egyre rosszabb állapotba kerül, mivel mindennap újra meg újra terheli. Ráadásul most halmozta az "élvezeteket": az első ellenőrző ponton a nagy szélben a mellette álló nem bírta megtartani a motorját, amely pont az ő jobb lábára dőlt, később pedig azért esett el, mert valaki meglökte előzés közben. A motor kormánya elhajlott, úgyhogy szervizelésre lesz szükség, a versenyző azonban nem veszítette el a lendületét: sérülten is teljesíteni akarja a sivatagi show távját. ---- K ---- A
Legfrissebb hírek

NB II: Karcag–Soroksár

Labdarúgó NB II
1 perce

NB II: Szentlőrinc–Kozármisleny

Labdarúgó NB II
8 perce

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
11 perce

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
20 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
23 perce

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
37 perce

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
39 perce

A magyar medencés úszóválogatott a 14. helyen zárt a vizes vb éremtáblázatán

Vizes vb 2025
53 perce
Ezek is érdekelhetik