Profiboksz: Klicsko a sérült Williamst verte meg?

Vágólapra másolva!
2005.01.03. 13:17
Címkék
Danny Williams brit profi nehézsúlyú ökölvívó sérült volt, amikor kikapott a WBC-világbajnok ukrán Vitalij Klicskótól kettejük december 11-i mérkőzésén, Las Vegasban. Ezt Williams mondta a SecondsOut.com című internetes lapnak, az információt pedig a BBC közölte másodkézből.

Williamsnek a jobb válla sérült meg az összecsapáson, amelynek a játékvezető a nyolcadik menetben vetett véget egyoldalú küzdelem miatt, s Klicskót hirdette ki győztesnek.

"Éreztem, hogy valami nem stimmel, és idővel ez egyre rosszabb lett - mondta Williams, akit elég csúnyán összevert ukrán ellenfele. - Nem tudtam erősen ütni jobb kézzel, kimondottan fájt, ahányszor csak megmozdítottam."

Williams négy évvel ezelőtt már megsérült ugyanott, a jobb vállán, és arra gyanakszik, hogy ez a nyavalája újult ki most megint - ráadásul a legrosszabbkor. Az ökölvívó saját elmondása szerint azért nem beszélt erről rögtön a mérkőzést követően, mert nem akart mentegetőzni a vereség miatt.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
4 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
4 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
5 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik