Davids és Dacourt cserél?

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.01.02. 19:44
Címkék
Ma újra megnyílik az olasz átigazolási piac, így egészen január 31-ig minden klub megerősítheti a keretét - vagy "megszabadulhat" feleslegessé váló játékosaitól.
Egyes vélemények szerint nagy mozgások várhatóak az előttünk álló négy hétben, míg mások szerint a klubok többsége nem akar sem eladni, sem vásárolni. Az alábbiakban néhány friss pletykát ismertetünk.
Luciano Moggi, a listavezető Juventus sportigazgatója azt közölte, hogy a torinói egyesület nem nyúl a keretéhez, mégis elképzelhető, hogy a Juve eladja néhány olyan játékosát, aki nem, vagy alig kapott szereplési lehetőséget Fabio Capello mestertől az ősszel. A (volt) válogatott középpályás, Alessio Tacchinardi iránt a Barcelona érdeklődik, de őt csak akkor engedik el, ha sikerül megszerezni David Pizarrót, az Udinese chilei irányítóját, ami nehéznek ígérkezik, mert a friuli klubnál állítólag szent szövetséget kötöttek a játékosok, hogy megpróbálják együtt kiharcolni a BL-indulást jelentő negyedik helyet. A Juventus védelméből hárman is távozni akarnak: Legrottagliét a Roma, Tudort a Cagliari, a Reggina és a Standard Liege vinné, míg Iulianónak annyi a kérője, mint égen a csillag. (Ôk hárman gyakorlatilag nem játszottak eddig.)
Végül egy érdekesség a Juvével kapcsolatban: Antonio Cassano, a Roma fenegyereke december 31-én azt mondta, hogy Fabio Capellónak köszönhette a legtöbbet 2004-ben, mert a tréner nagyszerűen tudott vele bánni, ennek ellenére Torinóban nem gondolják, hogy a zseniális csatárt meg tudják venni a "farkasoktól".
Apropó, "farkasok": a Roma meg akarja szerezni Rodrigo Taddeit, a Siena brazil támadó középpályását, és eladná Delvecchiót (Atalanta vagy Bologna), Candelát, Corviát és az egyiptomi Midót. Az is elképzelhető, hogy a Roma középpályást cserél az Interrel: Dacourt menne Milánóba, és a helyére Davids érkezne a fővárosba.
Az Inter másik két kiszemeltje két dél-amerikai futballista: Walter Samuel, a Real Madrid argentin hátvédje (aki már játszott a Serie A-ban a Romában, és aki iránt a Juventus is érdeklődik), valamint César, a Lazio brazil bal oldali középpályása, aki alig várja, hogy újra Roberto Mancinivel dolgozhasson együtt. Az Inter egyetlen távozója a csatár Julio Cruz lehet (Fiorentina vagy Palermo).
A bajnoki címvédő Milan a csatársorát akarja megerősíteni, a két jelölt Alberto Gilardino (Parma) és Vincenzo Iaquinta (Udinese).
Végül pedig a Lazióról: az új edzővel, Giuseppe Papadopulóval készülő kékek (akikre január 6-án este a Roma vár) a Sampdoriával akarnak csatárt cserélni (Bazzani jönne, Simone Inzaghi menne Genovába), míg a Sienától Pecchiát és Portanovát szeretnék megszerezni.
Legfrissebb hírek

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
13 perce

Kanadát is megjárt fiatallal erősít a DEAC

Jégkorong
18 perce

Premier League: Brazíliába igazolhat a Nottingham támadója – sajtóhír

Angol labdarúgás
26 perce

A Fenernél folytatja a legdrágább téli igazolás – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
46 perce

Szalai Attila a héten Isztambulba utazik, közel a megegyezés – sajtóhír

Légiósok
58 perce

MLS: a Seattle kapusát mentővel szállították el

Minden más foci
1 órája

Súlyemelés: egységes csapattal második hely a nyíregyházi ORV-n

Utánpótlássport
1 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben is nevelkedett szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik