Dakar-rali: amerikai siker a nyitányon

2005.01.01. 11:51
Címkék
Az amerikai NASCAR versenysorozatból és az Indycarból is ismert amerikai Robby Gordon (képünkön) győzött a 2005-ös Dakar-rali prológján, a hat kilométeres, kedvcsináló szuperspeciálison. A Dakar-újonc tengerentúli pilóta egy Volkswagen Touareg volánjánál ülve két másodperccel előzte meg a kétszeres Dakar-bajnok japán Maszuoka Hirosit (Mitsubishi Pajero).

"Remek felvezetése volt ez a versenynek, nagyon jól éreztem magam - nyilatkozta a nap végén Robby Gordon.

A Volkswagen kitűnően mutatkozott be a barcelonai nyitányon, hiszen a német gyár további két autója is az első hatban végzett: az 1993-as autós bajnok Bruno Saby a negyedik, a 2001-es győztes Jutta Kleinschmidt a hatodik helyen zárt.

A verseny tavalyi győztese, a francia Stephane Peterhansel a kilencedik helyre hozta be Mitsubishijét. A korábbi kétszeres bajnok Jean-Louis Schlesser gyengén mutatkozott be: 38 másodperces hátránnyal csak a 25. helyen végzett.

A magyarok közül Szalay Balázs teljesítette a leggyorsabban a prológot, az Opel Fronterával induló pilóta huszonkilencedik lett. Kis Sándor (Nissan Pickup) a 31., Palik László (Nissan Pickup) az 56., míg Liszi László a 100. időt autózta.

A magyar motorosok közül Varga Ákos szerepelt a legjobban, ő a 23. leggyorsabb tagja volt a mezőnynek. Érdekesség, hogy a szuperspeciálison nem egy KTM-pilóta szerezte meg a győzelmet - pedig a mezőny túlnyomó része az osztrák gyár gépeivel indul -, hanem egy yahamás, jelesül a francia David Fretigne.

A mai napon a Barcelona és GRanada közötti 919 km-es szakasz vár a mezőnyre.

27. Dakar-rali, prológ, Barcelona-Barcelona (18 km, ebből 6 km gyorsasági):

Autósok:
1. Gordon, von Zitzewitz (amerikai, német, Volkswagen Touareg) 4:20 perc
2. Maszuoka, Schulz (japán, német, Mitsubishi) 4:22
3. De Villiers, Lurquin (dél-afrikai, francia, Nissan Pickup) 4:23
4. Saby, Perin (francia, francia, Volkswagen Touareg) 4:25
5. Alphand, Picard (francia, francia, Mitsubishi Pajero) 4:28
6. Kleinschmidt, Pons (német, olasz, Volkswagen Touareg) 4:30
7. Vatanen, Siviero (finn, olasz, Nissan Pickup) 4:32
8. C. McRae, Thörner (brit, svéd, Nissan Pickup) 4:34
9. Peterhansel, Cottret (francia, francia, Mitsubishi Pajero) 4:35
10. Servia, Debron (spanyol, francia, Schlesser-Ford Raid) 4:37
...29. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) 5:05
...31. Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan Pickup) 5:07
...56. Palik László, Darázsi Gábor (Nissan Pickup) 5:39
...100. Liszi László, Rack György (Mitsubishi Pajero) 6:27

Motorosok:
1. Fretigne (francia, Yamaha) 4:11 perc
2. Despres (francia, KTM) 4:19
3. Verhoef (holland, KTM) 4:24
...23. Varga Ákos (KTM) 5:11
...106. Nagy Péter (KTM) 7:30
...139. Hermann Henrik (KTM) 8:54

Kamionosok:
1. Bekx, Willems, Maessen (holland, belga, DAF) 5:20 perc
2. Kabirov, Beljajev, Mokejev (orosz, KAMAZ) 5:35
3. de Rooy, Colebunders, Smulders (holland, DAF) 5:36
...28. Szaller Zoltán, Farkas Nándor, Keresztesi Péter (Mercedes) 7:04
...35. Darázsi Zsolt, Tagai Róbert, Szalai Norbert (MAN) 7:14

Az NSO ajánlja:



A 2005-ös Dakar-rali útvonala
Dakar-rali 2005 - Autós nevezési lista
Dakar-rali 2005 - Motoros nevezési lista
Dakar-rali 2005 - Kaminonos nevezési lista

A Dakar-rali autós győztesei
A Dakar-rali motoros győztesei



Szavazás

Ki nyeri az autósok versenyét a 2005-ös Dakaron?


Szavazás

Melyik lesz a legjobb magyar páros a 2005-ös Dakaron?

…és ki lesz a legjobb motorosunk?

Legfrissebb hírek

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
18 perce

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
29 perce

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
42 perce

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
1 órája

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
1 órája

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
2 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
2 órája

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik