Atlétika: Olsson kihagyja a fedett pályás szezont

2005.01.01. 19:33
Címkék
A hármasugrás athéni olimpiai bajnoka, Christian Olsson bokasérülés miatt az egész fedett pályás szezont kihgyja 2005-ben, beleértve a márciusi defett pályás Európa-bajnokságot is.

A svéd atléta újságíróknak elmondta: már az ötkarikás játékok idején is voltak kisebb problémái a jobb bokájával, és a röntgenvizsgálatok kimutatták, hogy az ízület körül folyadék gyülemlett fel. Ezért kell pihennie, és a visszatérésnek időpontját még nem lehet megjósolni.

Olsson úgy tervezte, hogy hármasugrásban és magasugrásban is versenyez majd a fedett pályás idényben, utóbbi diszciplínában szeretett volna versenyre kelni honfitársával, Stefan Holmmal is.

Christian Olsson az egyedüli hármasugró a hármasugrás történetében, aki egy időben mondhatja magát olimpiai, szabadtéri és fedettpályás Európa- és világbajnoknak. Ráadásul az előző idényben hat Golden Luegue-viadalon is győzni tudott, így ő osztozhatott az egymillió dolláros extra jutalmon a bahamai 400 méteres síkfutóval, Tonique Williams-Darlinggal.
Legfrissebb hírek

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
1 perce

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
29 perce

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
31 perce

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
1 órája

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
1 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
9 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik