Real: bejelentették Luxemburgo kinevezését

2004.12.30. 15:17
Címkék
A Real Madridnál bejelentették Vanderlei Luxemburgo (képünkön) vezetőedzői kinevezését. Emilio Butragueno, a klub alelnöke a délutáni sajtótájékoztatón azt mondta, nem volt könnyű meghozni ezt a döntést.

"A Real Madrid elnöksége egyhangúlag elfogadta a sportmenedzsment javaslatát, hogy Vanderlei Luxemburgót szerződtessük vezetőedzőnek - mondta Butragueno. - Nem volt könnyű elhatároznunk magunkat, de… azt hiszem, ebben a helyzetben ez a legjobb a csapatnak."

A volt brazil szövetségi kapitány Luxemburgo legutóbb a Santos vezetőedzője volt, s a csapattal bajnoki címet ünnepelhetett a nemrég véget ért szezonban. A brazil sajtó a Santos alelnökét, Norberto Moreira da Silvát idézve a következőket írja: "Vanderlei Luxemburgo azt mondta, olyan ajánlatot kapott, amit nem tud visszautasítani, és kérte, mentsük fel az itteni kötelezettségei alól. Ez volt az álma, úgy gondoltuk hát, hogy el kell engednünk őt."

Luxemburgo klubedzőként ötször nyert brazil bajnokságot négy különböző együttes élén (a Palmeirasszal 1993-ban és 1994-ben, a Corinthiansszal 1998-ban, Cruzeiróval 2003-ban és Santosszal ebben az esztendőben).

Szövetségi kapitányként 1998-2000 között irányította a selecaót, 1999-ben megnyerve a Copa Americát. Négy évvel ezelőtt azután kellett távoznia, hogy a brazilok gyengén szerepeltek a sydneyi olimpián. Sőt, röviddel ezt követően a brazil kongresszus nyomozást kezdeményezett az ország labdarúgásában tapasztalható pénzügyi anomáliák miatt, Luxemburgónak pedig adóvisszaigénylései miatt voltak nyugtalan éjszakái abban az időszakban, mert a nyilvánosság előtt kellett felelnie a vádakra.

Később elismerte: egész edzői pályafutása során hamis születési kivonatot használt, amelyben három évvel fiatalabnak tüntette fel magát, mint amennyi valójában.

Kapcsolódó anyagaink:

Luxemburgo három évre ír alá a Realhoz
Luxemburgo lesz a Real Madrid edzője
A Santosé a bajnoki arany
Téma Roberto Carlos távozása
Sacchi lehet a Real edzője
Real Madrid: Remon nyárig marad
García Remón, a visszatérő
Camacho megvált a Realtól

Az NSO ajánlja:

A spanyol bajnokság állása, eredmények: Tabella, fordulóról fordulóra

A La Liga csapatai 2004-2005

Minden, amit a bajnokságról tudni kell



Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
37 perce

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
58 perce

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
1 órája

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
1 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
1 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
1 órája

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik