Arsenal-siker a végén

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.12.30. 19:59
Címkék
Stílszerűen az Arsenal nyerte meg a 2004-es év utolsó angol bajnokiját.
A Premiershipben az idén tavasszal veretlenül bajnoki címet nyerő "ágyúsok" Newcastle-ban szereztek három pontot, és ezzel ismét öt pontra csökkentették a Chelsea előnyét a tabella tetején. A vesztes "szarkák" viszont még mindig a 14. helyen állnak, ráadásul húsz forduló után feleannyi pontjuk van, mint a címvédőnek.
Az észak-angliai városban szenzációs mérkőzéssel búcsúztatták az óévet a csapatok, az Arsenal és a Newcastle is sorozatban vezette a támadásait. Gól azonban csak egy esett, az első félidő utolsó percében Patrick Vieira 22 méteres, megpattanó lövése becsapta Shay Givent, és a labda a balra mozduló kapus mellett a kapu közepébe vágódott. A Newcastle az első és a második játékrészben is beszorította a kapuja elé vendégét, de nem tudott gólt szerezni.

Vieira gólja három pontot ért
Vieira gólja három pontot ért
Vieira gólja három pontot ért
A hazaiakat Steve Bennett játékvezető is idegesítette, mert egy látványos Ashley Cole-kezezés után nem ítélt tizenegyest, és más szituációkban is hibázott. A Newcastle-játékosok és edzőik szinte végig reklamáltak, kisebb csoda, hogy nem volt piros lap a meccsen. Graeme Souness, a "szarkák" menedzsere a meccs után mégsem a bíróval foglalkozott, inkább türelmet kért a szurkolóktól, és megígérte, hogy a téli átigazolási időszakban megerősíti a csapatot. A hírek szerint a chelsea-s Celestine Babayarót már szombaton bemutatják a közönségnek.
Birminghamben a kis Kuqi
BIRMINGHAM. A Birmingham City szerződtette Njazi Kuqit, a Lahti 21 éves csatárát, aki a másodosztály éllovasánál, az Ipswich Townnál játszó Shefki Kuqi öccse.

Premier League
A 20. forduló záró mérkőzésén: Newcastle United-Arsenal 0-1 (Vieira 45.)
Az élcsoport: 1. Chelsea 49 pont, 2. Arsenal 44, 3. Manchester United 40 (31-13), 4. Everton 40 (23-17), …14. Newcastle 22
Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
19 perce

Téli olimpia: Japán legyőzte Franciaországot a női jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
31 perce

Kosárlabda: egységben az erő – brillírozik a MAFC serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
41 perce

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
41 perce

Szijjártó Péter fogadta Bondár Annát, miután ukrán ellenfele nem fogott vele kezet

Tenisz
55 perce

Már a Juventus is figyeli az ifi BL-ben triplázó Kovács Bendegúzt – sajtóhír

Légiósok
58 perce

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
1 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik