Franciaország: Pires visszatérhet a válogatottba

2004.12.28. 12:52
Címkék
Zöld jelzést adott Robert Piresnek Raymond Domenech (képünkön), a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Ez azt jelenti, hogy a szakember szívesen látja újra csapatában az Arsenal futballistáját.

Pires "száműzetése" még októberben kezdődött, amikor élesen bírálta és zavarosnak nevezte Domenech stratégiáját. Mindezt azután, hogy a tréner a Ciprus elleni, 2-0-s francia győzelemmel végződő világbajnoki-selejtező mérkőzés szünetében lecserélte őt.

A 79-seres válogatott Pires azt mondta, nehezen jön ki Domenech-sel, és azt vetette a kapitány szemére, hogy úgy bánik a játékosaival, mint a kisiskolásokkal. A szakember válaszul kihagyta novemberben a Lengyelország elleni csapatból.

"Nem kell semmiért sem megbocsátanom Robert-nek, mert az azt jelentené, hogy a nyilatkozataival megbántott - mondta Domenech a L’Equipe című lap keddi számában. - Nem az alapján döntök valaki mellett, hogy mit mond, hanem aszerint, amit tesz, így semmi akadálya Pires visszatérésének. Ha az ember szövetségi kapitányként dolgozik, nem mellőzhet valakit azért, hogy kierőszakoljon egy fölösleges bocsánatkérést. Különben sem vagyok egy sértődős fajta."

A szakember hozzátette: nála nincs feketelista, nincsenek a válogatottól eltiltott játékosok. Semmi ilyesmiről nincs szó Nicolas Anelka esetében sem, aki nem játszott a nemzeti együttesben azóta, hogy 2002 novemberében visszautasította Jacques Santini akkori szövetségi kapitány behívóját.

"Nekem a legjobb játékosokra van szükségem. Nyilvánvaló, hogy azok, akik élcspatokban játszanak, szerepelnek a Bajnokok Ligájában, előnyben vannak" - magyarázta Domenech, aki fél éve tölti be ezt a tisztséget, és még veretlen a válogatottal, de mindössze kétszer tudta győzelemre vezetni a gallokat. Ezért a szurkolók türelmét kéri.

"Az olyan játékosokat, mint Zidane, Thuram vagy Desailly, nem lehet egyik napról a másikra pótolni. Új csapatot építünk, és már látszanak az első kedvező jelek. Időre lenne szükségünk, de ebből persze most nincs túl sok."

A franciák legközelebb februárban lépnek pályára, amikor a svédeket fogadják barátságos mérkőzésen, Párizsban.
Legfrissebb hírek

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
6 perce

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
13 perce

„Maradni szeretnék, hiszen ez az álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
14 perce

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupán

Vízilabda
25 perce

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
1 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
2 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
4 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik