Németország: a DFB-elnök is Klinsmannt dicséri

2004.12.26. 13:15
Címkék
Szép karácsonya van Jürgen Klinsmann-nak (képünkön), a napokban ugyanis egymást érik a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának szóló dicséretek. Miután Lothar Matthäus, a magyar nemzeti együttes szakvezetője az ünnepek előtt a Bild című bulvárújságban dicsérte világbajnok egykori játékostársát, most Gerhard Mayer-Vorfelder, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnöke szólt elismerően a fiatal szakemberről, áttörésnek nevezve a 2004-es évet a német futballban.

"Kezdettől fogva imponált nekem a határtalan optimizmusa és a megbízhatósága, amely aztán átraagdt a csapatra is" - nyilatkozta az elnök, aki a Klinsmann inevezése előtti időszakot, a Nationalelf Európa-bajnoki szereplését mélypontnak nevezte.

Amint azt megírtuk, a Bildben Lothar Matthäus tett hitet Klinsmann mellett, pedig a magyar szövetségi kapitány korábban szinte kizárólag kritikával illette kollégáját, sőt Sepp Maier, a válogatott kapusedzőjének eltávolítása után azt mondta rá, hogy "gyilkos". Karácsonyra aztán szinte minden téren megváltozott Matthäus véleménye.

Lothar Matthäus interjúja a Bildben:
Matthäus már dicséri Klinsmannt
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
2 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
2 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
3 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
4 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
4 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik