Labdarúgás: Hariszteasz az Ajaxé

2004.12.25. 15:31
Címkék
Angelosz Hariszteasz, a 2004-es futball-Eb-n győztes görög válogatott csatára a Werder Brementől az Ajaxhoz igazolt. A német bajnokság címvédője és az amszterdami egylet már meg is kötötte az üzletet. A holland klub hivatalos weboldalán is megerősítette a hírt.A 24 éves Hariszteasz - aki a nyári Európa-bajnokság portugál-görög fináléjában a győztes gólt szerezte - a német Bild című napilap szerint 4,9 millió euróért igazolt az Ajaxhoz, ahol négyéves szerződést ír majd alá.Hariszteasz a szezon eddigi részében sokszor a kispadra szorult a brémaiaknál, és csak csereként léphetett pályára. Talán ennek is köszönhető, hogy a Bundesliga első fél idényében mindössze öt gólt szerzett.Klaus Allofs, a Werder sportigazgatója nem egészen így gondolja. Az egykori válogatott játékos azt mondta a Bildnek nyilatkozva, hogy ha Hariszteasz elszántabb, határozottabb, szívesen foglalkoztatták volna."Szerettem volna, ha itt marad, és megküzd a helyéért a csapatban" - fogalmazott Allofs, aki a többi brémai vezetővel együtt a monacói Shabani Nondát szemelte ki Hariszteasz utódjának. A 27 éves játékos egyelőre combizom-sérülés miatt a sérültek listáján szerepel, de az ügynöke úgy nyilatkozott, készek tárgyalni az átigazolásáról.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
2 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
2 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
3 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
4 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
4 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik