Anglia: Mourinho karácsonyi üzenete

2004.12.25. 19:10
Címkék
Nem tulajdonít különösebb jelentőséget a holnapi bajnoki fordulónak José Mourinho, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban listavezető FC Chelsea vezetőedzője, legalábbis abból a szempontból nem, hogy csapata vasárnapi, Aston Villa elleni mérkőzését is csak egy újabb győzelmi lehetőségnek tekinti.Angliában a Boxing Day, azaz a karácsony második ünnepe hagyományosan egyben a bajnoki forduló napja is, de a maximalizmusáról elhíresült portugál szakember most is csak a három pont megszerzésére koncentrál. Mourinho azt állítja, majd akkor lesz ünnepi a hangulata, ha a bajnokság májusban a végéhez ér. A Bajnokok Ligája-győztes edző természetesen a bajnoki aranyéremre gondol."A nagy kihívás a bajnoki elsőség, a karácsonyi bajnoki időszak semmit sem jelent" - mondta "Don José". - Tudjuk, hogy négy nehéz mérkőzés előtt állunk, ebben benne van az is, hogy pontokat veszítünk. Azonban a rövid távú kihívás az, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük ezen a négy találkozón, és megtartsuk azt az előnyt, amivel vezetjük a bajnokságot."Amit azonban Mourinho ezt követően mondott, abból valóban érdemes idézni. Karácsonyi üzenete így szólt az 1955 után ismét Chelsea-aranyéremre áhítozó szurkolóknak:"A család sokkal fontosabb, mint a futball. Ne törődjenek a focival, ne aggódjanak amiatt, hogy a Chelsea első, második, harmadik lesz, vagy még rosszabb helyen zár! Ne foglalkozzanak azzal, hogy győzünk vagy veszítünk! Foglalkozzanak azokkal az emberekkel, akiket szeretnek, a világgal, a békével! Ezek sokkal fontosabbak a labdarúgásnál."
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
2 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
2 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
3 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
4 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
4 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik