Már csak a felnőttarany hiányzott a sorból

- Úgy hallottam, alaposan megünnepelték a bajnokságon elért sikereket.
- Valóban nagy murit csaptunk - felelte a 22 éves Decsi Tamás, aki egyéniben és a BSE kardcsapatának tagjaként is a dobogó tetejére állhatott. - Az egyéni verseny után még nem lehetett örömködni, hiszen másnap csapatban kellett bizonyítanunk, de a végén mindent beleadtunk. Szakosztályvezetőnk, Polgár Pál vacsorát rendezett számunkra, amelyen megjelent a BSE baráti köre is.
- A két aranyéremmel a verseny legsikeresebb résztvevője volt. Számított ilyen eredményre?
- Az egyéninek úgy vágtam neki, hogy az elmúlt években ötödik, harmadik, majd második voltam, tehát most az aranynak kellett következnie. Több okból is nyerni akartam. Egyrészt hogy bizonyítsam, helyem van a felnőttválogatottban, és ehhez az első válogatón győzni kellett. Másrészt pedig azért, mert a család több évtizede ki van éhezve erre az aranyéremre.
- Ezt megmagyarázná?
- Edző-édesapám ezerkilencszázhetvenben serdülőbajnok lett, aztán a gyűjteményt Andris bátyám érmei gyarapították, majd következtem én, az eddig szerzett huszonhárom korosztályos bajnoki címmel. Mindenfajta aranyérmünk van a vitrinben, de az egyéni felnőttarany eddig hiányzott. Most már megvan az is!
- A csapatdöntő utolsó asszóját az olimpiai ezüstérmes Nemcsik Zsolttal vívta. Tartott tőle?
- Lehet, hogy tartanom kellett volna, mert kettőnk párharcának múltja van. Tavaly a döntőben kaptam ki tőle, azelőtt az elődöntőben, két éve pedig a negyeddöntőben. De nem nevezem a mumusomnak, mert előfordult már, hogy legyőztem.
- Egyébként van olyan, akit még sosem vert meg?
- Pozdnyakovot és Lukasenkót még nem tudtam… Szóval volt törlesztenivalóm. No és azt is tudtam, hogy Zsolt jó évet zárt. Nekem addig a csapatban két vereségem volt, úgy tűnt, nem lesz meg az arany, mert a Vasas már harminc húszra vezetett. Szerencsére ezt követően a társaim egy tusra csökkentették a hátrányt, tehát maradt esély. Az asszó előtt Andris és apu is taktikai tanácsot adott, és úgy mentem fel a pástra, hogy ha a többiek így küzdöttek, nekem kutya kötelességem nyerni.
- Hat nullára nyert is!
- Nem a hat nulla, hanem a győzelem volt a cél, de így különösen értékes.
- Mondhatjuk, hogy sikeres évet zár?
- A vége valóban az, de egészében mégsem mondanám. Nagyon fáj, hogy nem jutottam ki Athénba, persze azért nagyon szurkoltam a fiúknak. Sajnáltam, hogy nem úgy szerepeltek, mint szerették volna, viszont Nemcsik kitett magáért. Az ő ezüstérme nemcsak a szakágnak, nekem is lökést, erőt adott, hogy oda lehet kerülni.
- Konkrétan hova?
- Természetesen a világ legjobbja akarok lenni, és a célom egy olimpiai érem. Jó lenne már Pekingben, de ha ott még nem sikerül, nem leszek türelmetlen, mert tudom, hogy a felnőttmezőnybe is fokozatosan kell beleerősödni.