Atlétika: Málta előrelépésről álmodik

2004.12.22. 21:40
Címkék
A máltaiak mernek nagyot álmodni! A földközi-tengeri szigetország atlétikai szövetségének vezetői nagyobb szerepet szeretnének játszani a világ atlétikájában, és ezért készek sokat tenni. Többek között a januárban náluk edzőtáborozó Merlene Otteyval írtak alá együttműködési megállapodást, amely szerint a világ egyik legjobb sprinterének tanácsait is figyelembe veszik, hogy olyan edzőközpont épülhessen ki, amely vonzza az elit atlétákat. Ezenfelül a saját sportolóik képzésére is nagy súlyt kívánnak helyezni. Athénban például volt képviselőjük, a 800-as Tanya Blake. A szereplésének csupán két szépséghibája volt: a hölgy saját bevallása szerint élete legroszszabb futását teljesítette az olimpián, ráadásul az ötkarikás játékok előtt igazolt a szigetországba, korábban amerikai volt.Vagyis az elképzelések nagyratörőek, azonban a megvalósításuk nem is olyan egyszerű.
Legfrissebb hírek

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
2 perce

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
5 perce

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
38 perce

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
7 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
7 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik