A szlovák aranynégyes tart a magyaroktól

URBÁN KLÁRAURBÁN KLÁRA
2004.06.28. 21:03
Címkék
– A racsicei Világkupa-versenyen a kajak négyes mindkét távját, az ötszáz és az ezer métert is megnyerték, és az idő egy másodperccel jobb volt, mint tavaly ilyenkor. Az olimpia előtti felmérés eredményével elégedettek?
– Az idén még nem versenyeztünk négyesben senki ellen, sőt igazából ez volt az első nemzetközi megméretésünk – mondta Riszdorfer Mihály, a vb-címvédő szlovák négyes tagja. – A verseny eredménye alapján rájöttünk, hogy körülbelül ott járunk, ahol tavaly, még nem egészen a csúcson, de a közelében. Egész jó időt mentünk ötszázon és ezren is, és bár azt vártuk, hogy több hajó is megszorongat bennünket, csak a fehéroroszok tartották a lépést, igaz, velük sem volt nagyobb gond. Ezer méteren jól sikerült a rajt, és a hajrá is egyértelműen a miénk volt.

Riszdorfer Mihály (balról a második) és társai magyarok ellen készülnek
Riszdorfer Mihály (balról a második) és társai magyarok ellen készülnek
Riszdorfer Mihály (balról a második) és társai magyarok ellen készülnek
– Az a kis önkritika, amely kicseng a hangjából, minek tulajdonítható?
– Még nem voltunk teljesen felkészülve a négyesre, eddig főként egyest mentünk, de most már keményen kezdünk hajtani, hogy összeszokjunk. Fontos, hogy ráhangolódjunk a csapathajóra is.
– A racsicei versenyen nem volt túl erős a mezőny, hiszen nem voltak ott a magyarok és a lengyelek sem. Nem csökken így a győzelmük értéke?
– Lényegében az egész verseny nem az ellenfelekről szólt, hanem az elért időről. Az eredményt a hosszabb távon szolidnak nevezném, ötszázon meg annyira jó volt, hogy bennünket is meglepett.
– Az előzetes hírek szerint a németek is úgy készültek, hogy nem a legerősebb hajót indítják a versenyen…
– De végül is az az egység indult, amelyik Athénban is szerepel majd. Ez volt a főpróbájuk az olimpia előtt.
– Gondolom, fél szemmel azért figyelik az ellenfeleket is, főleg a magyarokat, akik a legveszélyesebbek lehetnek az olimpiai aranyért folyó harcban. Vagy tévedek?
– Valóban, most a magyarokat tartjuk a legnagyobb ellenfélnek.
– Most? És korábban?
– A németeket.
– Miért változott a helyzet?
– A poznani Európa-bajnokságon láttuk, hogy a németek nem tudtak a magyarokkal eljönni, Vereckeiék szépen versenyeztek, és bár tartunk az ő hajójuktól, bízunk benne, hogy meg tudjuk őket verni az olimpián.

Szavazás

Elégedett kajak-kenusaink athéni eredményével?

Legfrissebb hírek

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
57 perce

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
1 órája

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
1 órája

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
1 órája

Stollárék döntő rövidítésben kikaptak a vuhani nyolcaddöntőben

Tenisz
1 órája

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
1 órája

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
2 órája

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
2 órája