SPANYOLORSZÁG - Makelele kevesli a Real által kínált fizetésemelést

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2002.10.26. 22:25
Címkék
Megrekedni látszanak a bértárgyalások a Real Madrid és Claude Makelele között. A királyi gárda 300 ezer eurós fizetésemelést ajánl a francia középpályásnak, aki azonban ezt elfogadhatatlannak tartja, ugyanis azt szeretné elérni, hogy legalább a felét keresse annak, amit a klub négy megasztárja – Raúl, Figo, Zidane és Ronaldo – tesz zsebre. Ez az összeg pedig hatmillió euró, míg Makelele a beígért emeléssel együtt is "csak” 1.5 milliót vihetne haza a közös európai valutából, azaz a felét annak, amit szeretne kialkudni. "Ez komoly tiszteletlenség a Real részéről, hiszen Makelele a csapat egyik meghatározó játékosa” – vélekedett Marc Roger, a labdarúgó képviselője.Mindeközben Makelele egyik, már említett klubtársa, Ronaldo interjút adott az Aranylabdát kiosztó France Football magazinnak, amelyben elárulta, hogy nagyon szeretné az idén újra megkapni az Európában játszó legjobb labdarúgónak járó díjat. "Úgy érzem, jól teljesítettem a világbajnokságon, és remélem, ez elegendő lesz ahhoz, hogy nekem ítéljék az Aranylabdát. Nagyon örülnék, ha ismét én kapnám, viszont akkor sem lennék letörve, ha ezúttal más lenne a befutó, mert még lesz rá bőven esélyem, hogy elnyerjem a kitüntetést” – nyilatkozta a brazil csillag, akit 1997-ben már megjutalmaztak ezzel az elismeréssel.Barcelonában, egészen pontosan az Espanyolnál váratlanul, de annál tudatosabban jelent meg Juande Ramos, a kék-fehér alakulat egy hete menesztett edzője a Montjuic-stadionban. A tréner a vele együtt elküldött Juan Ramos Muniz másodedző társaságában éppen akkor toppant be a klub arénájába, amikor több tucat újságíró volt jelen a napi edzés megtekintése, valamint az új stadiont tervező mérnöki társaság fogadása okán. Ramos egyébként azokat az ügyvédi papírokat vitte el volt kenyéradóinak, amelyben felszólítja őket, hogy fizessék ki a szerződésbontás végett számára járó 1.2 millió eurót, amelyet egyébként a pénzügyi gondokkal küszködő egyesület nem szeretne megtenni.Tv: a Sport1 vasárnap 22.45-től csúsztatva közvetíti a Real Sociedad–Racing Santander mérkőzést
Legfrissebb hírek

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
16 perce

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
29 perce

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
36 perce

Polonkai Noel 50 méterről lőtt gólt az olaszoknak, alapember az osztrák másodosztályban

Légiósok
38 perce

Százmillió forint hiányzik a Sopron KC költségvetéséből

Kosárlabda
40 perce

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
52 perce

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
1 órája

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
1 órája