Öt vereség után nyert a Szolnok

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
2002.09.28. 20:23
Címkék
Szolnoki MÁV–Lombard FC 2–1 (0–1)

GÓLSZERZÔ
Kaj a 29. percben Nagy Norbert alapvonalról belőtt labdáját futtából, nyolc méterről fejelte a bal sarokba (0–1). Oláh a 69. percben 25 méterről, középről óriási gólt lőtt a bal felső sarokba (1–1). A 85. percben Novák bal oldalról belőtt labdája megpattant Balogh kapuson, és Fedor, a hazai csatár a gólvonal mögé tuszkolta a labdát (2–1)

SÁRGA LAP
Novák (buktatta Preisingert) a 43., Nagy N. (reklamálásért) az 58., Árki (felrúgta Pellest) a 74., Turján (felvágta Tüskét) a 78. percben

SZÖGLETARÁNY: 6:4 (5:3)

Öt vereség után meglehetősen zaklatott idegállapotban készülődött a hazai csapat a feljutás egyik esélyesének tartott Lombard ellen. Vágó Attila vezetőedzőnek ráadásul sérülések és eltiltások is nehezítették dolgát. Az első negyedórában a vendéglátók leginkább a rombolással voltak elfoglalva, de húsz perc elteltével előrébb merészkedett a MÁV, ám amikor éppen megnyugodhattak volna szurkolói, az első védelmi megingást máris kihasználta a Haladás. Bár a gólt követően is a vendégek irányították a játékot, fölényük meddőnek bizonyult.
A szünetben kettős cserére szánta el magát Vágó Attila, és ez majdnem hamar meg is hozta az eredményt, hiszen a jugoszláviai Oláh Lóránt első labdaérintéséből egyenlíthetett volna, ám később ő volt az, aki ritkán látható bombagóllal egyenlített. Kemény csata zajlott a pályán, s a Szolnok ráérzett, hogy a győzelmet is megszerezheti, és ezt az akaratot a hajrában újabb találat koronázta, a közel féléves kihagyás után ezen a mecscsen visszatért saját nevelésű játékosa, Fedor Ottó a gólvonal mellé tuszkolta a labdát.

MESTERMÉRLEG
Vágó Attila: – A legjobb csapat ellen a legnehezebb mérkőzést nyerte meg a gárda, és talán ez tükrözi a gárda igazi erejét.
Glázer Róbert: – A második félidőre nagy mellényben mentünk ki, ráadásul a feltételek sem voltak azonosak, ezek pedig együttesen eredményezték vereségünket.
Legfrissebb hírek

Ami Szonnak nem ment, Hvang In Bomnak igen – Dél-Korea hátrányból felállva darálta be a cseheket

Foci vb 2026
15 perce

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
20 perce

Haalandék az NHL nagydöntőjén jártak

Foci vb 2026
1 órája

Egy világcsúcs máris másodszor dől meg ezen a tornán

Foci vb 2026
1 órája

Tíz éve Dél-Korea győzött a csehek ellen – videó

Foci vb 2026
2 órája

Szon Hung Min és Patrik Schick is pályára lép – íme, a dél-koreai–cseh mérkőzés kezdőcsapatai!

Foci vb 2026
3 órája

A dél-afrikai tévé stúdiójában vágni lehetett a csendet a lefújás után

Foci vb 2026
4 órája

Quinones megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik